A BMW által Eisenachban gyártott Wartburg sportkocsi

A BMV egész oldalas hirdetésben próbálta berlini szalonjába csábítani a nagyérdeműt első autójának bemutatójára, ám nyár közepén ez a múlt században sem volt könnyű. A nemesen egyszerű formájú kocsi a nem túl egyszerű Typ 3/15 PS DA jelzést kapta, melyből a 15-ös a lóerőnyi teljesítményt, az utolsó két betű a német változatot jelentette.

A köznép által Dixire keresztelt kiskocsi licencét a brit Austintól vásárolta az addig inkább csak repülőiről és motorkerékpárjairól ismert német gyár. Az első Dixi már korábban, 1929 márciusában legördült a BMW - Berlin-Johannisthal reptérhez közeli - üzemének szerelőszalagjáról.

A sorozatgyártás előtt jó néhány dolgot módosítottak az autón, így a repülőgép-propellert jelképező kék-fehér jelvény mellett másban is különbözött a BMW Dixi az Austin Seventől. A németeknek már a korai automobiloknál fontos szempont volt a hatékonyság és dinamizmus. A legjelentősebb fejlődés az eredeti változathoz képest a teljesen új, acélból készült karosszéria volt, melynek köszönhetően olcsóbb is lett: a 2200 birodalmi márkás ár jóval a versenytársaké alatt volt, csakúgy, mint a fogyasztás, mely hatliteres átlagával vetekedett a vasútjegyével egy négytagú család utazásakor.

A BMW nem a nulláról kezdte, mert 1927-ben kész autógyárat vásárolt: az eisenachi üzemet 1896-ban alapította Heinrich Erhardt ágyúgyáros. Az első modell a francia Decauville márka szabadalma alapján készült. Az 1904-es modell után a céget Dixi Werke AG-néven jegyezték be. Benz és Daimler után Heinrich Erhardt volt a legsikeresebb autógyártó, Wartburgjai kelendőek voltak a piacon, ám az 1920-as évek gazdasági válsága idején már kevesen engedhették meg maguknak az automobilt. 1927-ben a Wartburgnál is olcsóbb modellel próbálkozott: a Dixi azonban túl későn érkezett ahhoz, hogy megmentse Eisenachot.

1928-ban a céget felvásárolta a Bayerische Motoren Werke, és ekkortól a Dixiket BMW márkajelzéssel, a sportváltozatot 1930-ban Wartburgként forgalmazták. A Dixi piaci sikereit alapozta meg az ötnapos hegyi versenyen szerzett győzelme. A sportos ambíciók új modelleket szültek, így készült a 320-as. A saját fejlesztésű és propelleres jelvényes BMW-k taroltak a versenyeken: a magnézium-alumínium ötvözetű karosszériás 328-asok hármas győzelmet arattak az 1940-es Mille Miglián.

1945-ig az eisenachi üzemben - a későbbi Wartburg-gyárban - készült valamennyi BMW autó, Münchenben csak motorkerékpárokat gyártottak. A második világháború után a gyár szovjet felügyelet alá került, és átnevezték Awtowelo Részvénytársaságnak. Eisenachban továbbgyártották a 321-es modellt, melyből 1945. és 1950. között közel kilencezer készült, többségük EMW-jelvénnyel.

1960-ban a 700 RS versenygép extrém könnyű vázra épült, és áramvonalas karoszszériáját alumíniumból készítették. A 700 köbcentiméteres, hetven lóerős teljesítményű és mindössze 630 kilogrammos kocsival több hegyi versenyt nyert Hans Stuck.

1968-ban a BMW feltámasztotta a hathengerest, így a 2500-as és a 2800-as modellekkel az autógyár visszatért a nagy limuzinok és kupék piacára. A 150 lóerős csúcsteljesítményű, 2,5 literes, illetve a 170 lóerős, 2,8-assal a BMW belépett a 200 km/órás végsebességű autók elit klubjába.

1972-ben már nem a gyorsaság, hanem a tisztaság volt a fontos, ezért villanymotor hajtotta az 1602-es Saloon flotta autóit, melyek az 1972-es Müncheni Olimpiai Játékokon szolgáltak.

A BMW-csoport 1,44 millió autót gyártott tavaly, ami 6,6 százalékkal kevesebb 2007-hez képest, az alkalmazotti létszám 7 százalékkal csökkent, és jelenleg 100 ezren dolgoznak a BMW-nél.

Repülőhagyományok

A márka története 1916-ban kezdődött: a Bayersiche Flugzeugewerke repülőgépeket gyártott, soros, hathengeres motorjaival több rekordot is felállítottak. 1923-ban már BMW motorkerékpárok is készültek, az egyikkel Ernst Henne 279,5 km/órás sebességi rekordot állított fel 1937-ben. Egy évvel később a kilenchengeres, csillagmotoros repülőgépek a tengerentúlra is menetrendszerűen és megállás nélkül közlekedtek: a Berlin-New York út 20 óráig tartott, a Berlin-Tokio járat menetideje 46,5 óra volt. 1943-ban BMW-sugárhajtóműkkel 13 ezer méteres magasságban repültek a Heinkel gépek.

Kapcsolódó cikkek: A gigamániások is kicsit választottak: a VW TSI lett az Év motorja | Elveszett hagyomány, új célközönség | Együttműködik, de nem egyesül a BMW és a Daimler | Felemás szemmel | Szorosabbra zárja sorait a BMW és a Mercedes