
Csákányi: A hét asszonyának hat arca Kocsis Zoltán
- Dühöt vagy félelmet érzett, mikor Schilling Árpád bejelentette: máshogy gondolja a Krétakör Színház jövőjét, és megszünteti a társulatot?
- Nem lepett ez meg minket, mert már egy éve pedzegette Schilling, hogy nem akarja megtartani a társulatot, új színházat szeretne. Rettentően próbáltam megérteni, talán sikerült is. De ahogy telik az idő, egyre dühösebb vagyok rá. Tényleg ő találta ki a Krétakört, ám a társulatalapítás felelősséggel jár, önzés kijelenteni, hogy csak az övé, és szétzavarni a színészeket. Ilyen csapatot még egyszer nem talál, de valószínűleg nem is akar.
- Mi volt a túlélési stratégiája? Úgyis hívják vagy talál magának feladatokat?
 Csákányi: A hét asszonyának hat arca Kocsis Zoltán
- Mindkettő. Pánikból sok dolgot akartam, de nem ennyit. Volt olyan, aminek nem tudtam ellenállni, de ez már borzalmasan sok. Nem a művészi része, hanem a fizikai. A legtöbb előadásban a saját ruhám a jelmez, itt lóg mindegyik szerep egy-egy zsákszatyorban. Magam mosom, vasalom. Ha meglátom ezt a Samsonite táskát, görcsbe rándul a gyomrom. Ha a fitneszteremben játszunk, két szekrényt kell kérnem, hogy beférjen az összes cuccom. És mivel nincs egymás mellett két üres, rohangálok ide-oda. A Magyar a Holdont, amely tatabányai-szombathelyi koprodukció, nemrég Pápán játszottuk. A vécére a folyosó végére kellett kiszaladni. Ehhez már öreg vagyok, tíz éve lehet, hogy gyönyörűnek tartottam volna.
- A Nemzetiben nyilván nincs ilyen gondja!
 Csákányi: A hét asszonyának hat arca Kocsis Zoltán
- Jaj, nincs, csodás. Öltöztető van, csomó jelmez, és külön öltöző, ahol le is tudok dőlni.
- Parti Nagy Lajos azt mondta, ezt a darabot önnek írta. Ez hogy néz ki? Kedves Eszter, jó volt együttdolgozni a Sárbogárdi Jolánon, itt van ez a jó kis monodráma, tessék, használd!?
 Csákányi: A hét asszonyának hat arca Kocsis Zoltán
- Nem egészen. Régóta terveztem ezt az előadást. Kiválasztottam Parti Nagy novelláiból néhányat, hozzáadtam egy saját történetet, és ezt írta darabbá, hét monológgá Lajos. Kézimunka-előrajzolóról, fotósnőről, fürdőbeli jegyszedőről szól, aztán jön a külföldre szakadt hazánkfia, a villamosvezető, a dzsesszzongorista és a hetedik a színésznő, azaz én.
- Milyen saját történetet tett bele?
 Csákányi: A hét asszonyának hat arca Kocsis Zoltán
- Ez az egyik alaptörténetem, útravaló. Apám meg akart nézni Kaposváron, alig várta, hogy játsszak egy jó szerepet. Az Úrhatnám polgárban én lettem Nicole, a szobalány. Mondtam neki: nem fog tetszeni, ne nézd meg, Babarczy, a rendező, kitalált egy cirkuszi formát! Mégis eljött egy délutáni előadásra, utána nem mondott semmit, mert nem akart megsérteni. Aztán ebéd közben csak annyit kérdezett: Nagyon nehéz játszani, lányom? A játék elméletileg mindig nagyszerű, sőt az ember folyamatosan játszik, hol az utcán, hol a hentesnél, hol a munkahelyén. A hét asszonya alapötlete, a hét különböző nő is egy játék, Izsák Lili jelmeztervezőtől származik. Ő mesélt Cindy Sherman fotósról, aki úgy vált ismertté, hogy különböző nőtípusokba bújva, elmaszkolva, fényképezte saját magát.
- Ezt csak a tavaszi fesztiválra készítették, vagy megy tovább a Nemzetiben?
 Csákányi: A hét asszonyának hat arca Kocsis Zoltán
- Két ügynökség, a Pécsi Júlia vezette KÉK és Orlai Tiboré hozta össze a produkciót, és a Nemzetiben továbbjátszom.
- Áprilisban lesz még egy bemutatója, azaz a kaposvári Csákányi- Kulka-estet innentől a Thália Színházban fogják játszani? Ennyire fontos Pest?
- Kaposvár - bevallom - kicsit fájdalmas találkozás volt. Lejátszottuk az előadást vagy tizenegyszer, majd közölték: nincs rá igény. Mivel ez az előadás rólunk szólt, azt hittem, kíváncsibbak ránk a kaposváriak, hiszen tizenkilenc évig voltam tag a Csiky Gergely Színházban, és Jancsi is nyolc évig. Mindig is vallottam, nem akarok megfelelni mindenkinek, de azért szándékom, hogy örömet szerezzek.
- Mintha nem lenne annyira boldog!
- Á, ez csak bemutató előtti fáradtság. Örülök, hogy ennyien gondolkodnak bennem. Októberben újra Ascher Tamással és a néhai krétakörösökkel dolgozom. Mi írjuk a darabot, és a Tháliában mutatjuk be. Ígértem magam két produkcióra a holland-magyar Space Színháznak. Velük talán újra utazhatok.
- Azt gondoltam, az állandó külföldi turné a Krétakörrel inkább fárasztó volt, mint öröm.
- Dehogy! Csodálatos innen elmenni. Ami itt megy a kulturális életben, megfojt. Jó olyan helyekre eljutni, ahol a kultúra érték, ezért fontos. És megteremtik hozzá a feltételeket is.
|