Kovácsné dr. Nagy Emese tanítványai között

Ha ez így megy tovább, a Hejőkeresztúr tábla alá kitehetik az iskolafalu feliratot. A IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvodában a tanév harminchét hetére negyven iskolai delegáció iratkozik fel szakmai tapasztalatcserére. Az ezerszáz lelkes borsodi falu iskolája az oktatási integrációs hálózat bázisintézménye, a Nemzeti Tankönyvkiadó mintaiskolája, a Miskolci Egyetem bázisiskolája, és még sorolhatnánk. Az itt zajló munka részeredményeiről havi rendszerességgel tájékozódik a Stanford Egyetem San Franciscó-i központjának professzora.

Az országos kompetenciavizsgálatok a hejőkeresztúri iskola elsősei esetében még az országos átlag alatti, a nyolcadikosoknál viszont már az országos átlag fölötti szintet mérnek. Matematikából például a hetedikesek maguk mögé utasítják budapesti és a megyeszékhelyi iskolák évfolyamait is. A gyerekek az elsők között jutnak be az általuk választott középiskolákba, sőt az egyetemisták száma is örvendetesen nőni kezdett. Demeterné Zeleni Enikő polgármester szerint az iskolának köszönhetően megpezsdült az élet a településen.

Az iskola eredményei kapcsán a hejőkeresztúri gyermekek teljesítményéről beszél a szakma, holott az idejáró hejőszalontai és a szakáldi iskolásokról és óvodásokról sem szabad megfeledkezni. Már csak azért sem, mert a diákok fele roma származású, hetven százalékuk hátrányos helyzetű, a szülők 58 százalékának nincs meg az általános iskolai végzettsége, akad közöttük néhány analfabéta is.

"Könnyű nektek ennyi hátrányos helyzetű gyerekkel, minden pályázaton alapból esélyesek vagytok" - mondta nemrég Kovácsné Nagy Emesének az egyik látogatóba érkező iskolaigazgató. Kovácsné először azt akarta mondani, neki nem tűnt annyira könnyűnek az új módszerek bevezetése, azután ráhagyta: na igen, nekünk könnyű. Mintha pénzzel el lehetne érni, hogy évek óta nincs igazolatlan hiányzás, intőt érdemlő kihágás és a szülők büszkén járnak be az osztályfőnöki órákra.

Más kérdés persze, hogy a pályázaton nyert pénzt mire fordítják. Néhány éve például egymillió-négyszázezer forintot fizettek ki arra, hogy a tanári kar valamennyi tagját beírassák egy magas szintű játékismereti tanfolyamra. Majd vásároltak kétszázféle táblajátékot. A legdrágábbakat házilagos módszerekkel sokszorosították, a díszes műanyag lap helyett megtette a kézzel festett tojásos karton, a bábukat pedig színes kavicsokkal pótolták. Így matematikaórán minden gyermek a saját asztalán rakhatja ki az adott feladványt.

Sokéves tapasztalat, hogy a hátrányos helyzetű családok gyerekei számára nem elég érdekes a tábla előtt beszélő tanár, de kiderült, még az ő figyelmük is hosszú időre leköthető, ha saját kezűleg végezhető feladatokba sikerül bevonni őket. Különféle játékokkal tanulják meg a nagyságrendek közötti váltásokat, a geometriai tükrözéseket és az alapvető logikai műveleteket.

Korábban a tantestület tagjai közül ketten tudtak sakkozni, de csak egyikük ült le a gyerekekkel játszani. Most már évek óta nem akad diák, mondjuk a háromdimenziós amőba országos bajnokságán, aki legyőzné a hejőkeresztúri iskola játékosát. Így visszagondolva úgy tűnik, nem is volt olyan drága a teljes tanári kart befizetni a játékelméleti tanfolyamra.

Az igazi áttörést azonban a Stanfordi Egyetemen kifejlesztett felzárkóztató módszer adaptálása, a csoportmunka és az egyéni fejlesztés bevezetése jelentette. Kilenc évvel ezelőtt a pécsi Gandhi Gimnáziumban szervezett tanfolyamra - az amerikai követségen keresztül - hat iskolát hívott meg egy alapítvány. A következő tanév kezdetekor azonban egyedül Hejőkeresztúron kezdték alkalmazni az ott tanult módszert, ott is eleinte csak a tanárok egyharmada.

Más kérdés, hogy az újfajta órák előtti beszélgetések olyan szakmai műhelymunkát generáltak a tanáriban, amiből a többiek sem akartak kimaradni. A gyerekeket, a jó tanulókat és a gyengéket vegyes csoportokba ültették, minden csoport saját feladatot kapott, melyet közösen kellett megoldani, miközben a szerepek folyamatosan cserélődnek. Feladatmegoldás közben a gyerekek mintegy mellékesen megtanulnak vitázni és a többiek előtt beszélni. (Ennek egyik előre nem látott "mellékhatása", hogy a középiskolában rendre diák-önkormányzati tagok lettek a hejőkeresztúri iskolából jöttek.)

- Az eredeti módszert Amerikában a spanyol ajkú diákok nyelvi hátrányainak leküzdésére fejlesztették - mondja Kovácsné Nagy Emese. - Induláshoz ez elég volt, mert a hátrányos helyzetű gyermekeink szókincse ugyancsak szegényes volt. De volt egy csomó kérdésem, ezért levelet írtam a professzornak, aki meglepve olvasta, hogy mi tanórákon alkalmazzuk az ő szabadidős foglalkozásokra kifejlesztett módszerét. Azóta is rendszeresen levelezünk. Belépési jogot kaptam a Stanfordi Egyetem rendszeréhez, így megismerhettem például az új-zélandi, izraeli, hollandiai iskolák tapasztalatait, miközben fokozatosan fejlesztettük a saját módszerünket.

A hejőkeresztúri iskolában most öt különböző pedagógiai program fut, közöttük olyan is, amely a szülőket is bevonja a tanítási óra munkájába. Minden szülő arra tanítja a csoportot, amiben őt a legjobbnak tartják. Volt, aki a lekvárfőzésről, volt, aki kosárfonásról, volt, aki a napraforgó-sajtolásról beszélt. Negyvenöt perc után gyerekek, felnőttek egyforma büszkeséggel álltak fel a padból.