Történelmi nevét nem otthonról hozta. Igaz, másik régi nevet cserélt rá. Hunyadi-Buzás Györgyként született 1927-ben.

Apja vezető köztisztviselő volt Hevesben, később Teleki Pál korteseként szerzett politikusiszónoki hírnevet, s ezért a második világháború után népbíróság elé is állították. Amikor fia, egyébként anyját, Pápay Klárát követve, a színészi pályára került, lebeszélték eredeti nevének használatáról.

De rosszul választott, amikor családjának származási helye (Bánffyhunyad környéke) nyomán a Bánffy nevet vette föl, mert néhány év múlva a grófi névre hivatkozva rúgták ki a Nemzeti Színházból, ahol tanulóéveit töltötte. Az Állami Bábszínház, majd a Fővárosi Operettszínház tagjaként folytatta pályáját, majd 1960-tól 1971-ig Pécsett volt vezető színész, főszerepeket játszott Shakespeare-darabokban, de Illyés Gyula akkor írt drámáiban is. Azóta évtizedeken át Budapesten, a József Attila Színházban játszott. Az Evangélium Színházban pedig még tavaly is főszerepben, Németh László VII. Gergelyeként lépett föl. Hangját, szép, jellegzetes magyar beszédét biztosan senki sem fogja elfelejteni, aki hallotta. 1978-tól a Zeneakadémián volt beszédtanár. Önálló estjei is a magyar nyelv szépségét, értékeit hirdették már címükkel is: Ékes-érdes anyanyelvünk, Anyád nyelvét bízták rád a századok.

Nemcsak színészi tehetségét, de világlátását is otthonról hozta, a keresztény, hazafias tradíció őrzőjeként vállalt politikai szerepet. 1956-os tevékenységéért hároméves szilenciumot kapott, majd 1985-től a Hazafias Népfront képviselője volt a parlamentben, s aztán az MDF színeiben az is maradt 1994-ig.

A modern színház is elért hozzá: évtizeden át játszotta a falra szíjazva a Pillantás a hídról Gaál Erzsébet rendezte előadásában Alfierit, az ügyvéd narrátort.

Halálával ismét egy jellegzetes huszadik századi életút, színészpálya zárult le, egy markáns színészegyéniség távozott közülünk.