A földkéreg lemezei gyűrik, törik, nyírják és forgácsolják egymást. Mi ebből csak a katasztrófákat érzékeljük

MTI/AP – David Lillo

A Földünk belsejében zajló anyagáramlások hozzák létre a földrengéseket és a vulkánkitöréseket. A hideg felszínen létrejött közelítőleg 100 kilométer vastagságú kőzetlemezek (litoszféra) beborítják a teljes földfelszínt, de nem egyetlen összefüggő héjként. A belső anyagáramlások felszakították ezt a héjat és 14 nagylemezt, és számos mikrolemezt hoztak létre. Ezek a lemezek egymáshoz képest évente 1–10 centiméteres sebességgel mozognak, egymással kölcsönhatásban vannak – tájékoztatta lapunkat Horváth Ferenc, az ELTE geofi zikai tanszékének professzora.

Ahogy azt lapunkban korábban megírtuk, alapvetően háromféle lemezhatár létezik: a szétszakadó lemezhatároknál a lemezek távolodnak egymástól. Óceáni területeken ilyen helyek az óceáni hátságok központi hasadékvölgye, kontinenseken pedig a hosszan követhető árokszerkezetek. Ütköző lemezhatároknál a lemezek közelednek egymáshoz, és ha az egyik lemez óceáni, akkor az meghajlik, és alátolódik a másik lemez alá. Ha mindkét ütköző lemez kontinentális, akkor egyik lemez sem képes alátolódásra, hanem folyamatosan gyűrik-törik egymást, és bonyolult, torlódásos szerkezeteket hoznak létre. Ezek a mai Földön a fiatal lánchegységek.

Az egymás mellett elmozduló lemezek határánál nincs sem közeledés, sem távolodás, de a létrejövő törésvonal mentén az egymáshoz képest mozgó lemezek erőteljesen nyírjákforgácsolják egymást. Erre legismertebb és leghosszabb példa a kaliforniai Szent Andrástörésvonal. A Földön kipattanó rengések több mint 90 százalékának a fészke a fenti típusú lemezhatárokon található.

A földrengések műszeres mérése nagyjából százéves múltra tekint, de a feljegyzésekből ennél nagyobb időtávból is vannak adatok. Ezek alapján kijelenthető, hogy a földrengés szempontjából nincsenek aktív, illetve csendesebb időszakok. Ebből a szempontból nem állapítható meg periodicitás. Horváth Ferenc szerint az viszont igenis meghatározható, hogy egy adott ponton milyen időközönként várható földrengés. Haiti esetében például húsz évente fordul elő a Richter-skálán hetes erősségű mozgás – a következő tehát valamikor 2030 körül várható. Hazánkban a Richter-skálán 5–6 közötti rengés negyven-ötven évente fordul elő. Legutóbb 1956-ban volt ilyen Dunaharasztiban, tehát bármikor bekövetkezhet ilyen erősségű mozgás.

Hasonlóan tudható, hogy az évente néhány centiméteres sebességgel vándorló kőzetlemezek mozgása miatt az Európához közelítő Afrika előbbutóbb bezárja a Gibraltári-szorost, majd maga előtt tovább gyűri a térséget. Ennek következtében eltűnik a Földközitenger, és ötvenmillió év múlva a mai Alpokhoz hasonló hegység alakul ki a helyén. Ebből a folyamatból a Kárpát-medence sem marad ki. Medencénk is emelkedik évente néhány millimétert.

Az Atlanti-óceán esetében éppen ellentétes folyamat figyelhető meg. Európa és Afrika távolodik Észak- és Dél-Amerikától. No nem a végtelenségig. Ötvenmillió év múlva megfordul a vándorlás iránya, és újra közelednek egymáshoz. Ha lesz még akkor élet a Földön, akkor amit most Amerika nyugati partjainál tapasztalunk – földrengések, tűzhányók –, a keleti partot jellemzik majd. A magyarázat is egyszerű: közelednek egymáshoz a lemezek.

A leglátványosabb esemény nagyjából egymillió év múlva várható. Ekkor hasad le Amerikáról Kalifornia és válik szigetté – jelenlegi helyzetétől nagyjából száz kilométerre északra alakul ki ez a majdani sziget.

Horváth Ferenc szerint nagyjából 200–250 millió év múlva ismét egy hatalmas kontinenssé egyesülnek a szárazföldek, ahogy együtt voltak mintegy 250 millió évvel ezelőtt is.

Jelen állapotunk tehát köztes, amit időről időre megrendülve vészelünk át.