Domaniczky Tivadar

A Nobel-díjas író szerint Klein az egyik utolsó reneszánsz ember korunkban, „aki univerzális zseni módján éppoly affinitást tanúsít a természettudományok, akár a matematika vagy nyelvek iránt”.

Akár jelképesnek is nevezhető Klein György tegnapi érkezése, hiszen amikor úgy a rendszerváltozás táján Stockholmban egy szokásosan „celebekről” és a város turisztikai nevezetességeiről hírt adó szállodai magazinból rácsodálkoztam, idehaza még kevesen tudták, kicsoda is ő, pedig Svédországban a tumorimmunológia megteremtőjét és egyik legkiemelkedőbb művelőjét, a Karolinska egyik vezető profeszszorát már választott hazája egyik legismertebb tudósaként, emellett bestsellerszámba menő esszékötetek szerzőjeként szerették. Georg Klein –ahogyan őt északon és a világban mindenütt máshol ismerik –, ha kényszerből is, de valóban jól választott. Svédország 1948-ban nemcsak befogadta a gettóból és a munkatáborba menő vonatról szökött fiatal pesti egyetemistát, hanem viharos gyorsasággal felívelő tudományos karriert, csodálatos munkahelyet és idilli otthont biztosított. Igaz, feleséget és társat munkában és a három gyerek felnevelésében még itthonról hozott, hiszen az ugyancsak neves tudóssá lett Évával még idehaza, utazásuk előtt közvetlenül kötötte össze életét.

A daganatok és az immunológia gyorsan fejlődő kapcsolatrendszerében, a tumorvírusok területén tett felfedezései immár tananyaggá értek, s bár az orvosi Nobel-díj-bizottságban több mint 35 éven át szavazott a legnagyobb tudományos díjjal elismert kollégákra, az ő nevét valószínűleg többen ismerik a világban, mint jó néhány Nobel-díjast. S nemcsak azért, mert tanítványaiból mára több mint félszázan vezető professzorok a glóbusz különböző pontjain. A válasz Klein György varázslatos személyiségében keresendő. Talán a legendás matematikus, a világutazó Erdős Pál volt olyan katalizáló hatással környezetére, mindazokra, akiket meglátogatott, mint Klein György.

Bár hajdani élményei miatt nem igazán kellene, a magyar nyelv és kultúra mégis vissza-visszahozza szülőföldjére, ahol ma kiújult daganatként terjednek ismét az őt hajdan elüldöző, pusztító nézetek, igaz, ezek ellen ő sem talált még hatékony immunválaszt. Szerencsére a honi tudományos élet már régen felfedezte és magáénak tekinti, az MTA 1983 óta tiszteletbeli tagjává fogadta, ám szélesebb körben itthon is azóta ismerik, amióta értő fordításban egyre-másra megjelennek csodálatos és bölcs esszéi életről, halálról, tudományról, kultúráról, az emberi gondolkodásról, vagy épp az általa svédre fordított József Attiláról. Mert Klein svédül ír, többnyire borotválkozás közben jutnak eszébe gondolatai – mesélte egyszer –, melyeket később írnak le neki a diktafonból. E gondolatok révén Klein György, akár akarja, akár nem, újra a magyar közélet nemesebbik része. Titkának, ha van megfejtése, talán Szilárd Leó, Klein György által sokat idézett tízparancsolatának egyike: „szólj úgy minden emberhez, ahogy magadhoz beszélsz, nem törődve a hatással, amit keltesz. Így nem zárod ki őket a te világodból, ahol elszigeteltségedben az élet értelme eltűnik szemed elől és elveszted hited a teremtés tökéletességében.”