A klóncsaló dél-koreai Hwang Woo-suk egyik támogatója a bírósági ítélet után

Reuters - Lee Jae Won

Ez történt például a Szovjetunióban. A genetikát „burzsoá áltudománynak” minősítő, Sztálin kegyeiben sütkérező Trofim Gyenyiszovics Liszenko saját nézeteinek érvényesítése érdekében (mint a faj biológiai fogalmának tagadása, következtetései az állattenyésztésben, vagy a növények szakaszos fejlődésének hirdetése, amelyekkel, mint később kiderült, sok évvel visszavetette a szovjet mezőgazdaságot) szó szerint halálba küldte tudós bírálóját.

Nyikolaj Ivanovics Vavilov nemzetközileg elismert nagy genetikus volt. 1942-ben Liszenko vádjai alapján először halálra ítélték, majd „kegyelemből” életfogytiglani fegyházra ítélték, ahol 1943-ban meg is halt. Ugyanakkor a szélhámos a Szovjet Tudományos Akadémia (SZTA) tagjaként parádézott, s háromszor is Állami Díjjal tüntették ki. Kevésbé ártalmas volt Olga Boriszovna Lepesinszkaja „tudománya” (szintén tagja az SZTA-nak, de csak egyszer kapott Állami Díjat). Ő azt állította, hogy sikerült nem sejtes szerkezetű anyagokat sejtté átalakítania, ezt viszonylag hamar megcáfolták.

Lehangoló történet napjaink egyik világsztárjának tündöklése és bukása. A dél-koreai Hwang Woo-suk kijelentette, hogy munkatársaival sikerült emberi sejteket klónoznia. Hwang a 2000-es évek első felében igazi világhírességgé emelkedett. A Time magazin 2004-ben besorolta a világ legbefolyásosabb száz emberéről szóló, évenként közreadott listájába, 2005-ben hazája tudományos-technológiai minisztériumától „kiváló tudós” kitüntetést kapott. Csakhogy kiderült, és Hwang a bizonyítékok súlya alatt be is ismerte, hogy a nagy szenzációval hirdetett emberi klónsejtek egyik munkatársnője petesejtjei voltak. A csalás nyomán bíróság elé állították, és 2009-ben kétéves, három évre felfüggesztett börtönre ítélték. Ám úgy látszik, nem okult belőle, mert a líbiai diktátor tavalyi bukása után kiderült, hogy dolgozott az arab országban, és ezért közel egymillió dollárt tett zsebre.

A plagizáló és hamisító Reiner Protsch
PM Magazin Ugyancsak bírósági eljárás jutott egy másik tudományos csalónak, de ez a világ másik sarkában, Németországban történt. Kiderült, hogy Reiner Protsch, aki harminc éven át a Frankfurti Egyetem antropológiaprofesszora volt, nemcsak rendszeresen plagizált, vett át a szerző megjelölése nélkül kollégái munkáiból, hanem – és ez volt a fő bűne – régészeti leletek korát is folyamatosan meghamisította. Protsch egy 36 ezer éves koponyatöredékről azt állította, meglelte általa a Neander-völgyi és a modern ember között a hiányzó láncszemet. Oxfordi tudósok viszont szénizotópos vizsgálatokkal kimutatták, hogy a töredék legfeljebb 7500 éves. Hasonló nagyságrendű eltéréseket mutattak más „csodás felfedezései” is. Ráadásul egyik nagy port felvert lelete, a „kelsterbachi hölgy” nevű csontmaradvány a törvényi vizsgálatok során egyszerűen eltűnt az intézetből. 2009-ben 17 vádponttal Protschot is bíróság elé állították. Ő valamennyit beismerte, végül eltekintettek a büntetéstől, hacsak azt nem tartjuk annak, hogy egyeteme megfosztotta a doktori fokozatától, és lemondatták a professzori állásáról.

A tudományos csalók között nagyon kevés a nő, aminek az is lehet az oka, hogy ritkábban fordulnak még elő a kutatásban. Kivétel egy elegáns asszony, Anna Castberg, akit 1994-ben tizennégy jelentkezőből választottak a koppenhágai modern művészetek múzeumának igazgatójává. Kiváló referenciái voltak: egyebek között a Sorbonne-on és egy neves londoni egyetemen szerzett diploma, a Christie’s és a Sotheby’s aukciósház tanácsadója, kritikusi munka az International Herald Tribune-nál. Csak évekkel később derült ki, mindez kitaláció volt. Érdekes, hogy senkinek sem tűnt föl például, hogy a két rivális aukciósház aligha foglalkoztatja ugyanazt a személyt tanácsadónak.

A valódi vagy csak jóhiszemű tudományos csalások történetében találunk magyar vonatkozásokat is. Bő két évtizede, 1989 márciusában óriási szenzáció futott végig a világon: a Utahi Egyetem két munkatársának, Martin Fleischmann-nak és Stanley Ponsnak sikerült alacsony hőmérsékleten fúzióval (atomok egyesítésével) ötször annyi energiát kinyerni a rendszerükből, mint amennyit beletápláltak. Nincs tehát szükség óriási hőmérsékletre,magas nyomásra, olcsón és könnyen előállítható a jövő tiszta energiája – állították. Kétségtelen, hogy már az is gyanúra adhatott okot, hogy először sajtótájékoztatón, nem pedig neves tudományos folyóiratban publikálták eredményüket, ám a hír nagyot durrant. És akadtak tudósok szerte a világon, akik nem akartak lemaradni ebből a versenyfutásból, maguk is bizonyítva, hogy működik az eljárás. Köztük volt ilyen – szakmájában jeles – kutató Magyarországon is…

Ugyancsak beszállt a világcsúcsok megdöntéséért vívott küzdelembe egy másik magyar csoport, de ezúttal egy valódinak bizonyult felfedezés nyomán. 1986 szeptemberében publikálta világraszóló felfedezését Georg Bednorz és Karl Müller, az IBM svájci intézetének kutatói. Ennek lényege, hogy különleges kerámiaanyaguk szupravezetési tulajdonságokat mutat, az addig ismertnél mintegy 12 fokkal magasabb, 35 Kelvin-fokos hőmérsékleten. A felfedezés jelentőségét mutatja, hogy a két kutató már a következő évben Nobel-díjat kapott. Nosza, megindult a verseny, ki tud a saját maga által fejlesztett anyaggal egyre magasabb hőmérsékleten szupravezetést kimutatni. Alig néhány hónappal később már 93 K-ra javították a csúcsot, kik mások, mint amerikaiak. Magyarok is bejelentkeztek, sikereik nyomán szép pénzeket követelve az illetékes minisztériumtól. Csak sajnos kiderült, hogy az általuk meghirdetett szenzációs érték nem volt valós, így hát hazánk elég gyorsan lemaradt ebben a nagy versenyfutásban (is).

Tudományos csalások hosszú sorát lehetne idézni. Köztük előkelő helyen szerepelnek az alkimisták, akik a bölcsek köve utáni vágyukban néha valódi felfedezéseket is tettek. De nemegyszer tragikus végük lett. Mint például Domenico Caetano Ruggierio (egyébként hamis) grófé, aki a nyakig eladósodott I. Frigyes porosz királynak ígérte, hogy aranycsinálásával kihúzza a csávából. Évekig hitegette az egyre gyanakvóbbá vált királyt, aki végül elvesztette a türelmét, és 1709-ben bitóra küldte szegény Don Domenicót.

Napjainkban már nem jár ilyen súlyos büntetés a tudományos hamisítóknak. A presztízs elvesztése, a „csaló” bélyeg azért elég súlyos csapás ma is.

Kapcsolódó cikkek: MRI mutatja meg, mit tesz a szerelem az agyunkkal | Meglepő elmélet a zebrák csíkjairól | Sör és szex - már Mezopotámiában is ezzel vicceltek | Ultrahanggal a spermiumok ellen | Sejtik a tömegét, de még nem látták a Higgs-bozont