Többen valószínűsítik, hogy a drasztikus intézkedésre azért került sor, mert nem volt elegendő pénz a pártkasszában a számla rendezésére, de létezik olyan tréfás feltételezés is, hogy az MDF ezzel a módszerrel próbálja hideg fejjel végiggondolni a jövőjét jelenlegi képlékeny politikai helyzetében. Pusztai Erzsébet pártigazgató mindenesetre azt nyilatkozta, nem pénzhiányról, hanem adminisztratív tévedésről volt szó.

Tudjuk most már, hogy akadt elég pénz a pártkasszában, csak azt nem, hogy honnan. A pártkasszákba ugyanis nincs betekintésük az állampolgároknak. Nemcsak az MDF-ébe, hanem egyikébe se. A gazdálkodásukat ellenőrző Állami Számvevőszék jelentésével sem megyünk semmire, hiszen vizsgálódni az ÁSZ-nak sincs joga, csak annyit tehet, hogy átnézi a rendelkezésére bocsátott számlákat és kimutatásokat. Ezek azonban a pártok valós költséggazdálkodásának csak egészen elenyésző hányadát dokumentálják: a szakemberek becslése szerint körülbelül egytizedét. A többi pártpénzmozgás az úgynevezett „szürke zónában” zajlik.

Némi leegyszerűsítéssel ezt úgy fordíthatjuk le a hétköznapok nyelvére, hogy a magyar demokrácia letéteményesei, a politikai pártok lopott pénzből gazdálkodnak. Ez az egyik fő oka, hogy a magyar demokrácia látens módon, azaz lopva fejlődik.

A pártok között persze lényeges eltérések vannak az eljárás minőségét illetően. Az egyik a végrehajtó hatalomban éppen elfoglalt helyétől függően több forráshoz jut, a másik kevesebbhez. Az egyik pofátlanabbul és ügyetlenebbül csinálja, a másik szolidabban és ügyesebben, de a lényeg ugyanaz: tíz forint kampánypénzből átlagosan kilenc illegális.

Eddig még nincsenek arra utaló jelek, hogy a nagyobb bankrablások, pénz szál lí tóautó- és ATM-kifosztások mögött pártfinanszírozási összefüggéseket sejtsünk, de azt már világosan látjuk, hogy a „szürke zónában” nagyon sötét dolgok történnek. A közpénzek különböző trükkökkel áramlanak a pártkasszákba, úgy, hogy a postások se járjanak rosszul.

A közvélemény beletörődéssel szemléli a helyzetet. A pártok persze rendszerint felháborodnak azon, hogy a másik is lop, a közemberek meg akkor szisszennek fel fájdalmasan, amikor kiderül, hogy egyegy postás mennyit gyűrt zsebre a közösből fáradozásának ellenértékeként. Időnként történnek kísérletek a pártfinanszírozás rendezésére is, de ezek rendre elbuknak a parlamenti szavazáskor.

A Fidesz mostanában új irányból igyekszik megközelíteni a problémát. Ennek lényege: nem a lopás oldalon, hanem a kiadás oldalon kellene megfogni a pártpénzeket. Legyen olcsóbb például a választási kampány! A javaslat valószínűleg abból a logikai összefüggésből született, hogy kevesebb költéshez kevesebbet kell majd lopni, s ezzel járulunk hozzá a közélet tisztulásához.

Mivel a helyzet kétségbeejtő, még a legkétségesebb kimenetelű megoldási kísérleteket is jóindulattal kell fogadnunk. Valószínűleg már az olcsóbb kampány igényének megfelelően született a Fidesz csikócsapatának, a Fidelitasnak ötlete, amelyben kitették honlapjukra Mesterházy Attilának, a politikai ellenfél újdonsült kormányfőjelöltjének portréját, hogy azt interaktív módon lehessen felszőrözni a mellékelt készletből.

Már az alapötlet is nagyon olcsó. Ragaszthatsz Mesterházynak jellegzetes pajeszt, de az nem áll jól neki. Még rémesebb eredményt kapunk Hitler-bajusszal vagy Marx–Engels-szakállal. De a legrémesebben Kiszel Tünde vörös hajkoronájával és Bokros Lajos kissé megnövesztett bajszával néz ki, mert az eredmény erősen hajaz Kövér László fizimiskájára.

De ne ítéljünk elhamarkodottan! Ha ez az ára a magyar politikai közélet megtisztulásának, akkor valószínűleg érdemes tovább kísérletezni az olcsóság útján. Nem lennék meglepve, ha egyes műhelyekben már készülnének a politikusi rongybábuk, amelyek a hozzájuk való kötőtűkészlettel és voodooátkokkal együtt, szettben kerülnének forgalomba.

Nem is próbálkozom tovább ötletekkel, mert tapasztalatból tudom, hogy ezen a téren a pártok fantáziája ezerszer jobb az enyémnél. És afelől sincs kétségem, hogy az összes olcsó ötletüket be fogják vetni. Teljes gázzal.