Húszéves a rendszer
Kéri László | Népszabadság | 2009. szeptember 7. Egy év, amikor sem népszavazás, sem választás nem terhelné meg Magyarországot a kampányküzdelmek zajaival. S mégis, a 2005-ös évet is alapvetően a kampányok béklyóiba verve vergődtük végig
Kéri László | Népszabadság | 2009. augusztus 24. Az év első hónapjaiban a miniszterelnök (Medgyessy Péter) meglepő aktivitása azt sejteti, hogy különlegesen érdekes évnek nézünk elébe. Szeptember végén már Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök.
Kéri László | Népszabadság | 2009. augusztus 10. Az év elején még minden szépnek és nyugodtnak ígérkezett, a végén már egy szétzilálódott, konfliktusok tömegével megterhelt, perspektíváit veszített közhangulatú ország nézett vissza ránk. Galéria
Kéri László | Népszabadság | 2009. július 27. Egy borús-ködös, rettenetes februári hétvégén az Andrássy úton a MIÉP tizenöt-húszezres tömege eggyé olvadt a jóval méretesebb fideszes ünneplőkével. 2002
Kéri László | Népszabadság | 2009. július 13. 2oo1-ben szinte minden a megbékítés, a béketeremtés, a központilag szervezett jóakarat, a konszolidálási szándékok körül forgott.
Kéri László | Népszabadság | 2009. június 29. Az Orbán-kormány olyan lehetőséget látott a 2000. évben. Minden elképzelhető eszközt, avatást, ünnepet igyekeztek fontos élménnyé, közösségi/politikai eseménnyé változtatni.
Kéri László | Népszabadság | 2009. június 15. 1999 rikítóan kisszerű, a nevetségesség határait gyakran átlépő, joggal pitiánernek tekinthető ügyeinek tömegét tekintve az év krónikáját egyfajta anti-toplista jegyében lehetne megírni.
Kéri László | Népszabadság | 2009. június 2. A harmadik választási évben januártól decemberig kapkodhatta a fejét az állampolgár, az egyik meglepetés jött a másik után. 1998 eseményei Kéri László összefoglalásában. A galériát Rédei Ferenc állította össze.
Kéri László | Népszabadság | 2009. május 18. A kapitalizmus végleges győzelmének éve volt 1997. Csaknem évtizednyi hosszúságú kínlódások, kanyarok, kudarcok után ez az év hozta meg a gazdasági fordulatot.
Kéri László | Népszabadság | 2009. május 4. Az előző évhez képest 1996 vitathatatlanul a fontosabb viszonyok konszolidálódásának az ideje lett. Megnyugvás - szépséghibákkal, ronda májfoltokkal.
Kéri László | Népszabadság | 2009. április 20. 1995 a sokoldalú meghasonlások és a végleges illúzióvesztések évének bizonyult.
Kéri László | Népszabadság | 2009. április 6. 1994 első felében azért nem történhettek hasznos dolgok, mert eluralta a végjáték tehetetlensége. Július után meg azért nem, mert az újrakezdés hónapjait eluralták az előjáték zűrzavarai.
Kéri László | Népszabadság | 2009. március 23. Eltékozolt, béna év volt - egykorú krónikájában Lengyel László összegezte így az 1993-as évet. Semmi sem oldódott meg, de minden összekutyulódott.
Kéri László | Népszabadság | 2009. március 9. Ha lehetséges egy évet egyetlen nap történésein keresztül bemutni, akkor 1992 képtelen ellentmondásait június 4-e eseményeivel illusztrálhatjuk.
Kéri László | Népszabadság | 2009. február 23. 1991-ben Magyarországot kívülről és belülről is eluralta a Múlt. Folyamatosan bomlottak fel és le a nemrégiben még alapvetőnek és megváltoztathatatlannak tartott politikai/intézményi keretek.
Kéri László | Népszabadság | 2009. február 9. A tavaszi választással négy évre eldőlt, hogy mely erők lesznek ellenzékben, és kiket illet a kormányzati felelősség. Megkezdődött az új rendszer üzembe helyezése.
Kéri László | Népszabadság | 2009. január 26. Annyi fontos, történelmi jelentőségű esemény történt, hogy ezek számbavételével nehéz a változások tényleges mélységét érzékeltetni. Többet mondhat a hatalmi viszonyok átrendeződésének bemutatása.
Kéri László | Népszabadság | 2009. január 12. Hirtelen megmozdultak az addig megingathatatlannak hitt hatalmi/politikai szerkezetek 1988 Magyarországán. Az állampolgár több változást élhetett át ebben az évben, mint 1956 óta bármikor. Képgalériával
|