Szabadrúgás
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. november 28.Nemrégiben kapott letöltendő börtönbüntetést az az anya és apa, aki egymillió forintért és egy autóért adta el gyermekét, és az örökbe fogadó (vásárló) nevelőapát is börtönbe zárták. A beszámolók nem tértek ki arra, hogy mi lett a gyerekkel, maradt-e az egyetlen szabadlábon lévő érintettnél, a kvázi- anyánál, állami gondozásba került, esetleg elárverezte a helyi önkormányzat.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. november 14.A napokban éppen azt figyeltem, hogyan próbálnak az Orbán látta médiumok kihozni valamit a Zuschlag-per legutóbbi fejleményéből, a telefonbeszélgetésből, amelyben a vádlott Gyurcsány Ferencet súlyos betegként jellemzi, "aki mindenkiről korrupciót feltételez".
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. október 31.Korosztályom szerencsésebb tagjai, akik nem nyögték az embertelen arcú szocializmus rettenetes cenzúráját, olyan filmeken nőhettek fel, mint a Godzilla a Mecha Godzilla ellen, vagy a Godzilla vs. Mothra, de nekem ebből semmi sem jutott, Aczél György személyesen korlátozta szociális és szellemi fejlődésemet, azért lettem az, ami.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. október 17.Az a helyzet állott elő, hogy most sem lenne szerencsés igazgatót cserélni, mert éppen annyira rettenetesen összetett a helyzet, hogy egy igazgatóváltás nyomán simán összeroppanna a Magyar Nemzeti Filmarchívum, tehát Gyürey marad.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. október 4.Minden tiszteletem Orosz Józsefé, de ezt a Tarka Magyar dolgot nem érti, legalábbis azok alapján, amiket hallottam tőle legutóbbi műsorában, amikor már-már könyörgőre fogta Bódis Krisztának, hogy ugyan, hívja már meg a miniszterelnököt a demonstrációra, mert bizony Gyurcsány Ferenc pallosa fogja megvédeni az országot a barna veszedelemtől. Persze nem szó szerint, de akkor is kínos volt, mert minden józan halandó számára világos, miért kellemetlen, ha Gyurcsány Ferenc megpróbál rátelepedni a civilek felvonulására.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. szeptember 20."(A)ugusztus utolsó hetében érkezett az első bejelentés arról, hogy egy félelmetes, sebhelyes arcú, kopasz szörnyet láttak Tetétlenben" - és ezt a Népszabadságban olvasom, tehát tévedés kizárva, ököllel verem a combomat, visszakapcsolok hármasba, éppen az új elkerülő utat teszteljük a családdal: asszony, öltözz, ma elkerülünk mindent!
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. szeptember 19."(A)ugusztus utolsó hetében érkezett az első bejelentés arról, hogy egy félelmetes, sebhelyes arcú, kopasz szörnyet láttak Tetétlenben" - és ezt a Népszabadságban olvasom, tehát tévedés kizárva, ököllel verem a combomat, visszakapcsolok hármasba, éppen az új elkerülő utat teszteljük a családdal: asszony, öltözz, ma elkerülünk mindent!
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. szeptember 6. Hirtelenjében egyetlen érvet tudnék felhozni Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége mellett, azt, hogy Navracsics Tibor lemondásra szólította fel. Ez azonban már boborjáni magasságokba emel minket, ahol a Magyar Írószövetség aláírásgyűjtésbe kezd az analfabéták bosszantására, és ez talán nem lehet hosszú távú politikai cél: fenntartani egy kormányzatot, hogy az ellenzék dühöngjön. Jó a májnak, de rossz a gazdaságnak, ha értik, mire gondolok...
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. szeptember 5.Hirtelenjében egyetlen érvet tudnék felhozni Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége mellett, azt, hogy Navracsics Tibor lemondásra szólította fel. Ez azonban már boborjáni magasságokba emel minket...
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. augusztus 22. Vajon meddig tart a romák türelme? Szervezett turbómagyar csoportok járnak le vidékre Molotov-koktélokat, köveket dobálni alvó emberek házaira, és akik küldik őket, nyilvánvalóan abban reménykednek, hogy majdcsak elkapnak egyet közülük a helyiek, aztán, ha a terv beválik, esetleg agyon is verik hirtelen felindulásukban, és máris lehet támadni teljes erővel, lesz mártír, lesz indok, lesz gyúanyag a sötét agyakban.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. augusztus 8. Megroggyant egy ház a Dobozi utcában, és engem elkapott a világvárosi hangulat.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. július 25. Volt egyszer egy ember, akit Grósz Károlynak hívtak, és azzal tette emlékezetessé a rendszerváltás pillanatát, hogy a Sportcsarnokban fehérterrorról fantáziált, megpróbálva elijeszteni hallgatóságát a létező szocializmus megbuktatásától.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. július 11.Szeretem a hazámat. Nem gondoltam volna, hogy ezt írásban kell rögzítenem valaha is, de most mégis kénytelen vagyok, elég könynyen ment, leírtam és kész, ha van is bennem némi pironkodás emiatt, de legalább túl vagyok rajta.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. június 27. Fodor Gábor programot vár Gyurcsány Ferenctől, és mielőtt kibújna belőlünk a betelefonálgatós akciónyugdíjas, hogy megvédjük a miniszterelnököt az inszinuációtól, gondolkodjunk nyugodtan el ezen kérés jogosságán.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. június 13. Ha Demszky Gábor nem ugrálja körül békaügetésben a Flórián üzletközpontot, akkor az óbudai önkormányzat betiltja a Sziget Fesztivált. Az óbudai önkormányzatnak egyetlen megoldása van minden ügyre: azonnali hatállyal cseszegetni kezdi a Szigetet, mert ott - ugye - melegek vannak, és éjszakai hupákolás, és aki azt hitte, hogy Tarlós István távozásával ez a helyzet megváltozott, az most tapasztalhatja az ellenkezőjét.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. május 30. Tételezzük fel, hogy van Magyarországon olyan ember, aki előítéletek nélkül hajlandó figyelni a két nagy és a két kicsit párt tevékenységét, azaz indulatmentesen, csak és kizárólag a saját józan eszére hallgatva foglal állást politikai kérdésekben. Tételezzük fel, hogy nem egy ilyen ember van, hanem legalább három, de aztán álljunk meg, ne rohanjunk semmiképpen tovább, mert az már science fiction lenne.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. május 16. Pesszimista és csüggedt a magyar társadalom, mint arról a magyar püspöki küldöttség beszámolt XVI. Benedeknek, aki egy apró feudális állam vezetője és a magyar püspökök közvetlen főnöke, de ne kiáltsunk rögtön összeférhetetlenséget, mert úgyis hiábavaló.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. május 2. Mitől szomorú a szkinhed? Attól semmiképpen, hogy kopaszodik, hiszen neki a kopaszodás természetes szövetségese, azonban van elég problémája ezen felül is, most például a szélsőséges nacionalista román Új Jobboldal nevű tömörülés (ízlelgessük csak nyugodtan, mert nagyszerű szó: tömörülés!) a Kárpátia nevű zenekar nagyváradi fellépésének betiltását követeli.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. április 18.Magyarország államformája: Jézuska, fővárosa: Karácsond.
Para-Kovács Imre | Népszabadság | 2008. április 4.Nézzük kicsit Gyurcsány Ferenc szemével az őszödi hallgatóságot, és lassan tudatosítsuk magunkban: ők győztek. Ha valakik, hát ők pontosan értették, miről szól az őszödi beszéd, és tisztában voltak a veszélyeivel. - Para-Kovács Imre jegyzete
|