Mozaik címkék - olaszország
MTI | 2012. április 11. Ötven évvel ezelőtt kapta meg az Oscar-díjat Sofia Loren az Egy asszony meg a lánya című filmben nyújtott alakításáért. Az elismerésről 1962-ben nyilatkozó Loren felvételeit azonban évtizedeken át illetlennek találták, és ezért nemigen mutogatták Olaszországban.
MTI | 2012. március 29.Az olasz szülők több mint egynegyede tartja hatásos nevelési eszköznek a gyerekének lekevert pofont - derült ki a Save the Children Italia gyermekvédelmi szervezet felméréséből.
MTI | 2012. március 28.Rágógumiellenes kampányt indított a római köztisztasági hivatal, hogy felvegye a harcot az olasz főváros közterületét beborító ragaccsal szemben. Célja, hogy a rómaiak ne a járdára, hanem a szemétbe dobják a rágót.
NOL | 2012. március 13.
Szabó Edit | Népszabadság | 2012. február 11.Nápoly, január. Az ég kék, mint nálunk júniusban. Az erkélyeken száradó ágyneműt lenget, tengerillatot sodor a szél.
MTI | 2012. február 10.Egy nemzetközi felmérés szerint a harmadik helyre szorult vissza az olaszok szerelmi szenvedélye, és állítólag ezért is a gazdasági válság a felelős.
Boda András | Népszabadság | 2012. február 1. Ma helyezik végső nyugalomra a Costa Concordia magyar áldozatát, Fehér Sándort.
MTI | 2012. január 31.Biztonsági okok miatt végleg leállították kutatást a hajótörést szenvedett olasz óceánjáró vízzel elöntött részeiben - közölte az olasz polgári védelem és tűzoltóság kedden.
MTI | 2012. január 25.Csalók próbáltak meg becsapni egy amerikai ügyvédet, azt állítva, hogy két budapesti hozzátartozójuk eltűnt a Costa Concordia luxushajó olaszországi katasztrófája során.
MTI | 2012. január 18. A magyar zongorista egy 40 centiméteres résen préselte ki magát a hajóból, így jutott fel az egyik mentőcsónakra, amellyel aztán partot ért.
MTI | 2012. január 17.A Fővárosi Törvényszék keddi jogerős végzése szerint átadják az olasz hatóságoknak azt a férfit, aki a múlt hét közepén Milánóban halálra gázolt egy szolgálatban lévő rendőrt.
MTI | 2012. január 16.A kapitány felhatalmazás nélkül módosította az olaszországi Giglio szigeténél sziklára futott óceánjáró útvonalát Pier Luigi Foschi, a Costa Crociere hajózási társaság elnök-vezérigazgatója szerint, aki a balesetről tartott genovai sajtótájékoztatón többször is jelét adta megrendültségének.
MTI | 2012. január 16.A pénteken szerencsétlenül járt Costa Concordia luxushajó személyzetének hat magyar tagja közül öt vasárnap késő este megérkezett Budapestre.
MTI | 2012. január 15.A Külügyminisztérium legfrissebb információi szerint tizenkét magyar volt az Olaszországban balesetet szenvedett Costa Concordia óceánjáró hajón, közülük kettőről egyelőre nincs hír - közölte a tárca sajtófőosztályának vezetője vasárnap délután az MTI-vel. A korábbi hírek tizenegy magyarról szóltak, akik közül eggyel nem sikerült felvenni a kapcsolatot.
MTI | 2012. január 15.Magyarországon bukkantak rá arra a német állampolgárra, aki a hét közepén Milánóban gázolt halálra egy szolgálatban lévő rendőrt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
MTI | 2011. december 30.Egy fiók mélyén elrejtett és megtalált levél miatt fordult bírósághoz egy közel százéves olasz férj, akit felesége a negyvenes években csalt meg.
MTI | 2011. december 19.Eredményesen zárult az olaszok és portugálok kezdeményezte parafakampány első éve. Idén karácsonykor és szilveszterkor csak Olaszországban több mint száz millió parafadugó repül ki az üvegekből.
MTI | 2011. december 12.Tízmillió eurót (bő 3 milliárd forintot) örökölt egy macska Olaszországban.
MTI | 2011. december 5.Egy kétezer éves, római kori rejtélyes hármas gyilkosság ügyében nyomoznak a régészek az észak-olaszországi Modena városában.
MTI | 2011. november 29.Milánóban naponta száz állatot szállítanak gazdáik taxival. A fuvarozók alkalmazkodtak és egyre szélesebb körű szolgáltatást kínálnak.
|