|
 kidőlt villanyoszlop Tömörkényen MTI - Donka Ferenc
Egy egész utca lakóházainak tetejét vitte el az orkánerejű szél a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakolyban; a településen jelenleg nincs áram, a kár a becslések szerint több száz millió forint is lehet. "Borzasztó a helyzet" - így jellemezte Szakoly jegyzője hétfő kora este a vihar utáni helyzetet. Nánássy Elek elmondta: a 2800 lakosú községben példátlan károkat okozott a szél, volt olyan utca, ahol az összes házat megrongálta.
A könyvtár és a teleház gyakorlatilag megszűnt létezni, a legnagyobb gondot azonban mégis az jelenti, hogy a településen nincs áram. Az elektromos vezetékek lógnak az oszlopokról, a mobilkommunikáció akadozik, a hűtők nem működnek, az emberek nem tudják hűteni az élelmüket. A jegyző emiatt egyetlen boltot sem engedtek bezárni, az összes szárazárut kiosztják a fedél nélkül maradt emberek között, de mindez valószínűleg így sem lesz elegendő. A tűzoltók folyamatosan dolgoznak, végzik az útra dőlt fák eltávolítását, a házak mentesítését.
Szabolcsot egyébként alaposan letarolta a vihar, különösen a nyugati és déli részét: 28 településről érkezett bejelentés. A mintegy félórán át tartó, sűrű villámlással és égzengéssel kísért vihar Újfehértó térségében tombolt a legerősebben: a szél fákat tépázott meg, a hirtelen leesett csapadék miatt gyorsan megteltek az utak melletti vízelvezető árkok. A város egyes részein több mint egy órája nincs áram, fennakadások voltak a mobilkommunikációban is. A megyei katasztrófavédelem ügyletese elmondta, hogy folyamatosan érkeznek a bejelentések a tűzoltókhoz, akiket többségében fakidőlésekhez és vízszivattyúzáshoz riasztanak.
A vihar délután Újfehértó, Balkány, Szakoly, Nyírbátor, Mátészalka és Túristvándi vonalában pusztított legsúlyosabban - mondta Kocsis Antal tűzoltó alezredes. Kiemelte: a nagyon erős szél lakóházak tetejét bontotta meg, kéményeket borított le, fákat döntött ki, s a térségben, főként Nyírbátor környékén több település közötti út is járhatatlanná vált. Az ügyeletvezető tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni mekkora a kár. A tűzoltók megkezdték a mentést, ezt hátráltatják a közlekedési nehézségek, valamint az is, hogy Szabolcs déli részén akadozik a telefonszolgáltatás, több településen pedig áram sincs.
A jelenlegi információk szerint a legsúlyosabb károk Balkányban és környékén keletkeztek. Rácz Imre, a balkányi gazdakörök vezetőjének tájékoztatása szerint a kisvárosban tetőket bontott meg az orkánszerű szél, szinte minden utcában vannak sérült házak, melléképületek. A gazdaköri elnök a földeken keletkezett károkat "igen jelentősnek" nevezte, mint mondta, a szél a földre döntötte a gabonatáblákat, a kukoricásokat, sőt az erdőket is. Van olyan nyárfaerdő, ahol 3-6 méteres magasságban derékba törte a fákat a vihar, s "a törzsek karóként, lomb nélkül merednek az égre". A Balkányhoz tartozó Cibakpusztán pedig egy húszhektáros erdő fáit 45 fokos szögben mozdította ki a földből az orkán - mondta Rácz Imre.
A Szolnok megyei Újszászon is tövestől csavart ki fákat a jégesővel kísért szélvihar hétfő délután. Az orkánerejű szél akác-, fenyő- és diófákat tört ketté, csavart ki tövestől - közölte a Szolnoki Tűzoltóság sajtóügyeletese. Erdélyi Tibor tájékoztatása szerint folyamatosan érkeznek a lakossági kárbejelentések a tűzoltóság hírközpontjába. A tűzoltók motoros láncfűrésszel, létráról távolítják el a lakóházakra, melléképületekre, légvezetékekre dőlt fákat, délután öt óráig összesen 26 esetben kellett beavatkozniuk. A károk felszámolásán több járművel 19 tűzoltó dolgozik jelenleg is.
A megyeszékhely tűzoltóitól a Kőtelken működő önkéntes tűzoltó egyesület is segítséget kért a délutáni felhőszakadás miatt. Kőtelek több utcájában lakóházakat veszélyeztet a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék. A helyi tűzoltók két szivattyúja mellett a szolnoki tűzoltóegységek három vízátemelő szivattyúja segíti a vízeltávolítást. A munkálatok várhatóan ezen a településen is a késő esti órákban fejeződnek be.
Csongrád megye is megszenvedte az orkánt. Tömörkényen villanyoszlopokat és fákat döntött ki az "emberemlékezet óta nem tapasztalt erősségű" szélvihar. A szél egy tanyás területen kitört öt, egymás utáni villanyoszlopot, melyek némelyike házakra dőlt. A vihar két nyárfát is kidöntött a két község közötti útra, ezeket azonban már sikerült eltávolítani – tudatta a polgármester.
Pest megye déli részén forgalmi akadályokat okozott a délelőtti felhőszakadás. Víz és iszap öntötte el a megye több útszakaszát, miközben a Magyar Közút Nonprofit Zrt szakemberei még az árvíz okozta károk egy részének helyreállításával sem végeztek - közölte a társaság szóvivője.
Pécsi Norbert elmondta, hogy a 3-as főút Aszód és Gödöllő közötti, Csisztoványi Csárdánál lévő részét 30 centiméteres víz, iszap és sár lepte el. A Magyar Közút dolgozói jelenleg is tisztítják az útfelületet, ezért a környéken 30 kilométeres sebességkorlátozást léptettek életbe. Szintén a heves esőzések következményeként a 3102-es úton, Nagytarcsa belterületén két csatornafedelet nyomott fel a víz, ezért itt útszűkületre számítsanak az autósok - tette hozzá a szóvivő. Dánszentmiklós térségében a viharos szél fákat döntött a 4607-es útra, de a tűzoltóság már eltávolította a sérült fatörzseket és a szétszóródott ágakat.
A korábbi árvizek miatt már csak egy Pest megyei szakaszon van érvényben teljes útzár - mondta Pécsi Norbert. Galgamácsánál a Galga-patak áradása miatt át kellett vágni az utat, hogy a közúti híd ne szenvedjen nagyobb kárt. Mivel a helyreállítási munkálatok elhúzódnak, ezt a szakaszt még nem nyitották meg a forgalom előtt.
|