Noller címkék - cigány
Becker András | Népszabadság | 2011. február 5. Farkas János, Kajdi János, Gedó György –a legnagyobbak közé tartoznak a magyar sport történetében. Mindannyian romák. De hol vannak a mai klasszis cigány sportolók?
erlauer | NOL | 2010. november 8.Hogyan ítélkezhet ilyen kényes kérdésben valaki, aki – legalábbis szavai szerint – nem tud különbséget tenni a magyarság mint etnikum és a magyar nemzet között, amelynek a magyar állampolgár romák is tagjai, persze.
erlauer | NOL | 2010. október 18. Horváth Aladár visszavonult roma jogvédővel Rádai Eszter készített interjút az ÉS-ben.
NOL | 2010. szeptember 30.Négy éve már, hogy Hernádvécsén megalakult a Krisztus teljessége életkenyér egyház. Mata Szilárd, az egyház roma származású vezetője édesapjától hallotta először a megtérés fontosságát.
erlauer | NOL | 2010. szeptember 29.Farkas Flórián a 90-es évek közepén Göncz Árpád kegyelmének - és Horn Gyula közbenjárásának - köszönhetően megúszta a börtönt. Vajon megússzák-e az alvezérei?
erlauer | NOL | 2010. szeptember 27.Minden ocsmány szavakat vágtam a fejéhez,és mondtam, a Rádió 11 – nem fogadta el a konténereket, akkor minket miért akarnak így megalázni, az ország előtt, hogy a Zámolyiak elfogadták.
erlauer | NOL | 2010. szeptember 20."Majd megint jött a Drnő, aki egyben képviselő tagja az önkormányzatnak. Akkor már félt bemenni a Márja lakásába, azt mondta hozzuk ki onnan, mert félt, hogy bármelyik Pillanatban ledőlhet. Gyorsan ellátta a Márját, és el is ment. Gondolom én, szólhatott ő a Polgár mesternek, de el tudom képzelni a válaszát. Dögöljenek meg ott, mert ezt nem egy esetbe hangoztatta."
erlauer | NOL | 2010. szeptember 12.Amikor bekísért az ápolónő, én azonnal megfürödtem, és le is feküdtem, mert nagyon fáradt voltam, és 10 óra felé arra ébredtem, hogy az egyik nőnek, aki szintén olyan nagyhangú vólt mint én, de én általában csak akkor, amikor nagyon mérges vagyok. És azt kiabálta, miért ide tették ezt a büdös cigányt? Mit képzelnek ezek magukról, mármint az orvosokról beszélt, és akkor megszólaltam, mert azonnal dühös lettem.
erlauer | NOL | 2010. szeptember 10.Európának, ha nem akar lemondani a további integrációról, a legnagyobb programjává kell tenni a leszakadt, mélyszegénységben élő népesség - nemcsak a cigányok - szociális terheinek a kezelését is. És emellett a legnagyobb európai kisebbség, a cigányok, romák, szintók, gitane-ok politikai, kulturális és gazdasági integrációját is. Ezt nem lehet megúszni.
erlauer | NOL | 2010. szeptember 8."Akkor már tudtam, hogy ezeknek a gyerekeknek a tanulmányai Halálra vannak ítélve. Mert amikor én végeztem el a 8 általános iskolát, én 4-es átlaggal végeztem, az előítélet már ott is létezett, de nem ennyire, mint ami a rendszerváltás óta felmerült."
NOL | 2010. szeptember 8.A cicsero.net munkatársai a szlovákiai Nagyidára utaztak, hogy megismerjék és bemutassák az ott élő cigányok élethelyzetét.
NOL | 2010. szeptember 6.
erlauer | NOL | 2010. szeptember 6.Franciaországban, a szabadság szülőhazájában külön "sans papier" szakszervezet létezik azok számára, akik - ahogy a nevük is mutatja - "papír nélkül" laknak és dolgoznak az országban. Sok francia büszke arra, hogy országuk menedéket nyújt a világ elesetteinek, a segítségre szorulóknak.
Frigyes | NOL | 2010. szeptember 3.a rendőrségnek, az ügyészségnek és a Belügyminisztériumnak kötelessége lenne Vona Gábor, Szegedi Csanád és Szegedi Márton ellen büntetőeljárást kezdeményezni – lehetőleg az őrizetbe vételük és előzetes letartóztatásuk mellett -, illetve a Jobbik és a Gárda feloszlatását kezdeményezni-elindítani!
delisa | NOL | 2010. szeptember 2.Noha, európai város emez is... Szegedi mégsem számít szalonképtelennek durván rasszista vizióival, legalább is nem sokan adtak hangot felháborodásuknak: a sajtó megelégszik azzal, hogy "teríti" Szegedi "üzenetét" - amúgy nagyrészt hallgat, s nem tiltakoznak tömegek sem az utcán.
Munkatársunktól | Népszabadság | 2010. augusztus 27. Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.
Kunfi | NOL | 2010. augusztus 26.Ezek szerint tehát az integrált iskola konfliktusos hely, de az elkülönítés biztosítja a békét és a hozzáértést. Ezek után már csak azt kell elérni, hogy a cigány és a magyar gyerek később felnőttkorában se találkozzon egymással, hiszen abból konfliktus lehet.
MTI | 2010. május 15.Csak a cigányság polgárosodásával csökkenthető a társadalmi feszültség, és összefogással oldódhatnak meg a szociális problémák – hangozatta Makai István, a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke az Üljünk egy asztalhoz! szlogennel tartott rendezvényen a budapesti Felvonulási téren szombaton.
nyica | NOL | 2010. március 1.Félek.
Hogy cigány vagyok, vállalom
hogy ember legyek, minden nap megküzdök érte
A hasam táján szorít
enyhe émelygést érzek.
A fájdalom utat akar törni,
hasztalan, sommás lesz a bére.
mis | NOL | 2010. február 19.A zsidótörvények mintájára Jobbik cigánytörvényt akar. Erre saját szórólapján utal teljesen egyértelműen.
Ezen a szórólapon sorakoznak mindenféle kérdések. Ha a kérdéssel egyetért az olvasó, akkor ö, (mármint az olvasó) szerintük Jobbik szavazó.
|