Noller címkék - technika
Összeállította: Hargitai Miklós | Népszabadság | 2011. május 7. A 3D 1.0 valószínűleg elfelejtett epizód lesz a szórakoztatóelektronika történetében.
Hargitai Miklós | Népszabadság | 2010. szeptember 11. A karácsonyinak hívott, valójában már szeptemberben (!) elkezdődő játékvásárlási főszezon idén egyértelműen a számítógépes játékokról, és azon belül is elsősorban a mozgásérzékelős játékvezérlőkről, meg az azokhoz szánt játékverziókról fog szólni. Azaz egy forradalom startjánál vagyunk: az már világos, hogy az eddig megszokott „játékvilág” eltűnik, de még nem sejthető, hogy mi jön helyette.
Szentgyörgyi Zsuzsa | Népszabadság | 2010. április 21. Ha szupravezetőn engedünk át áramot, akkor az elvileg az idők végeztéig áramlani fog benne, míg ellenkezőleg, a szupraszigetelő örökké őrizni fogja a benne lévő töltéseket.
Hargitai Miklós | Népszabadság | 2010. április 5. Amikor az első eBook-olvasók megjelentek, nem sokan kötöttek volna rá fogadást, hogy a nem igazán attraktív külsejű, kissé nehézkesen használható és meglehetősen drága készülékek elterjednek majd. Immár azonban cégóriások is gyártanak elektronikus olvasót, a verseny pedig az eszközök árára és szolgáltatásválasztékára is jó hatással van.
NOL/MTI | 2010. március 24.Térhatású képekkel illusztrált mesekönyvet fejlesztettek ki dél-koreai tudósok, miközben Japánban szemüveget nem igénylő, háromdimenziós játékkonzolt készít a Nintendo.
F. I. | NOL | 2009. december 28.2009. Még mindig válság, itt a H1N1, meghal Michael Jackson, egy háborút folytató politikus Nobelt-békedíjat kap és Magyarország ismét kiesik a vb-selejtezőkön. Voltak azonban jó pillanatok is – legalábbis az interneten.
Palugyai István | Népszabadság | 2009. december 10. A mai stockholmi és oslói Nobel-díj-átadási ceremónia előtt minden bizonnyal lesznek, akik az elismerés hangjai mellett fanyalognak a díjazottakon, s rajtuk keresztül a Nobel-díj rendszerének merev változatlanságán. Idén a patinás elismerés letéteményeseinek ennél komolyabb kritikával is szembe kellett nézniük. A jelek szerint sikerrel.
Puska Tamás | NOL | 2009. november 4.A rendőrség a Negyedik Köztársaságot követelő szervezet hírlevele alapján olyan hangfelvételre bukkant az interneten, amely egy gyorsétterem és az Országgyűlés működését veszélyeztette. A rend őrei a kritikus pillanatban közbeléptek.
Puska Tamás | NOL | 2009. október 19. Ki ne szeretne feltaláló lenni? Találmányával megváltoztatni a világot, jobbá, élhetőbbé, könnyebbé, esetleg élvezetesebbé tenni. Mindez Rátai Dánielnek sikerülni fog. Méghozzá egy világhírű varázsceruzával.
Hatos Géza | Népszabadság | 2009. január 26. Szinte minden jelentősebb kutatóintézet, egyetem és autógyár foglalkozik alternatív hajtásláncú és hajtóanyagú járművek fejlesztésével. Brazíliában már 6,5 millió személygépkocsi fut bioüzemanyaggal.
Lorenz Péter | Népszabadság | 2008. december 15. A lexikonok szerepét legtöbbünk számára egy pár éve végképp az internet vette át. A világháló ma a puszta tényeknél jóval többet adhat például a gyógyulni vágyóknak.
|