
Hamilton az eső után pezsgőfürdőben Reuters - Thierry Roge
A száguldás végig meg-megújuló esőben zajlott, több pilóta kicsúszott vagy karambolozott, és kénytelen volt feladni a versenyt. Erre a sorsra jutott a spanyol Fernando Alonso, a világbajnoki címvédő brit Jenson Button és Rubens Barrichello is. A harmincnyolc éves brazil a 300. F-1-es futamán már a nyitókörben búcsúzott a belga GP-től.
A start után az élről rajtoló Webber beragadt, és lecsúszott a hatodik helyre, az élre Hamilton került. Már az első körben elkezdett szakadni az eső. Barrichello és Alonso autója koccant, s a spanyol azonnal a boxba ment gumit cserélni. Többen kicsúsztak, mások megpróbáltak kereket cserélni. Egyre jobban esett az eső, a háromszázadik futamát „ünneplő" Barrichello autójának maradványai akadályozták a versenyt, ezért beküldték a biztonsági autót. A tizenhetedik körben Vettel előzés közben beleakadt Buttonba. Utóbbi kiesett, míg a német autóját helyrepofozták a boxutcában, így Vettel folytathatta a száguldást, a szabálytalan manőverért pedig áthajtásos büntetést kapott.
Féltávnál továbbra is Hamilton volt az élen, mögötte Kubica, Webber és Massa következett. Tíz körrel a zárás előtt ismét esni kezdett az eső, a pilóták azonnal kereket cseréltek. Hamilton megpróbált még egy kört menni, kicsúszott a kavicságyba, de visszakormányozta az autóját a pályára. A boxlátogatás után is Hamilton maradt az élen, Webber viszont megelőzte Kubicát, akinek nem sikerült jól a kerékcseréje. A 38. körben Alonso a szakadó esőben megpördült, kicsúszott, a Ferrari keresztbeállt a pályán, és a spanyol gyalog „folytatta" a versenyt. Ismét beküldték a biztonsági autót, amely három körrel a zárás előtt hagyta el az aszfaltcsíkot, majd a hajrában már nem változott a sorrend az élen.
A 2008-ban világbajnok Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el, és hat futammal a zárás előtt átvette a vezetést Webbertől a vb-pontversenyben.
Belga Nagydíj: 1. Lewis Hamilton (brit), 2. Webber (ausztrál), 3. Kubica (lengyel), 4. Massa (brazil), 5. Sutil (német), 6. Rosberg (német), 7. Schumacher (német), 8. Kobajasi Kamui (japán), 9. Petrov (orosz), 10. Alguersuari (spanyol).
Az összetett pontversenyben: 1. Hamilton 182, 2. Webber 179, 3. Vettel (német) 151, 4. Button (brit) 147, 5. Alonso (spanyol), 6. Massa 109, 7. Kubica 104, 8. Rosberg 102, 9. Sutil 45, 10. Schumacher 44.
|