Ez a sorozat védhetetlen. A Real Madrid és Casillas egymás után hatodszor búcsúzott a BL-nyolcaddöntőben
Reuters – Felix Ordonez Hogy tudjuk, miféle múltról van szó, ahhoz nem szükséges „csupán” a diadalokra szorítkozni. A legtöbb döntőt is a Real Madrid és a Milan vívta a kontinens első számú klubtornáján (12-t, illetve 11-et), s a legjobb négy közé is e két csapat jutott a legtöbb alkalommal (21-szer, illetve 13-szor).

Most a nyolcaddöntőben búcsúzott mind a kettő.

Igaz, a Real Madrid bukása már nem meglepő, mivel a hajdanvolt királyi gárda szériában hatodszor esett ki a legjobb tizenhat között. Egykor efféle sorozatra gondolni sem lehetett volna, de a legújabb idők esztelen játékospolitikájának hatalmas ára van. Noha Florentino Perez, a Real Madrid elnöke azzal büszkélkedhet, hogy az éves bevétel (több mint 400 millió euró) tekintetében a klub világelső, mással nem lehet dicsekedni, rá adásul e gazdasági uralom alapját a Santiago Bernabeu irányította „királyi” klub teremtette meg. Akkor is irdatlan összegekért szerződtetett külföldi futballistákat a Madrid, ám túlnyomórészt extraklasszisokat igazolt, nem úgy, mint az utóbbi esztendőkben. Annak idején nem fordulhatott elő, hogy átlagos játékosokra vagyonokat áldozott a klub, mostanában viszont ez a helyzet: tavaly például Arbeolára, Raul Al biolra, Garayra, Lassana Diarrára, Xabi Alonsóra, Benzemára szórta a pénzt a Real Madrid, természetesen Cristiano Ronaldo és Kaká megvételén túl. A portugál és a brazil valóban a legkiválóbbak kategóriájába tartozik, a többi azonban nem. És ott van még a keretben Gago, Mahamadou Diarra, Drenthe, Granero, Van der Vaart: bizony egyikük sem az egykori „fehér baletthez” méltó művész. Jellemző még Marcelo és Pepe alkalmazása; Kakán kívül két olyan brazil labdarúgó tartozik a Real Madrid keretéhez, aki még véletlenül sem említhető a legnagyszerűbb dél-amerikai védők között, illetve akit hazája átengedett Portugáliának.

Az „eredmény” aBEK- ésBL-história legsikeresebb klubjának sokadik megalázó kiesése, az amilyen őrült összegű (több százmilliós), olyan hagymázas befektetésnek megfelelően: két meccsen elért egyetlen góllal. Lyonban 0-1, Madridban 1-1, csöndes adios... A bankszámla meg a hitelképesség rendben, a futball viszont odavan. A Real Madrid – mint a virtuóz, szellemes, akciókban, kiemelkedő egyéniségekben és diadalokban tobzódó labdarúgás megtestesítője – a világörökség része marad. Ám korábbi önmagához – bár abból elvenni nem tud – manapság semmit sem tesz hozzá. Bankókban változatlanul gazdag, de vezetői és futballistafantáziában sajnálatosan szegény...

A Milan más eset, hiszen a vörös-feketék 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben is döntőt játszottak a BL-ben (ráadásul a háromból kétszer nyertek), azaz a milánói együttesről nem állítható, hogy a maga szintjén sokéves labdarúgókrízisben lenne. Az ellenben kétségtelen: mára egyrészt elöregedett, másrészt – a nagyszerű klubtörténelem legendás garnitúráihoz képest – roppant szűkössé vált a keret. Nesta, Thiago Silva, Pato és a fénykorán túljutó Ronaldinho egyszerűen pótolhatatlanná vált, sőt most már Antonini is hiányzik, ha nem játszik... Az Old Trafford stadionban az Abbiati – Abate, Bonera, Thiago Silva, Jankulovski – Flamini, Pirlo, Ambrosini – Huntelaar, Borriello, Ronaldinho tizenegy kezdett, és e játékosok többsége bizony távol van a rég- és a közelmúlt ideáljainak nívójától. Nem olyan nagy csoda tehát, ha a Manchester Unitednek még csak megfeszülnie sem kellett a 4-0-ás győzelemért, sőt olykor edzőmeccs-hangulatú találkozón ütötte ki itáliai „vetélytársát”. Rooney ugyan ezúttal is bizonyította, hogy Európa legjobb formában lévő csatára (miként a San Siróban, a visszavágón is két gólt szerzett), de Sir Alex Ferguson, a Manchester menedzsere még azt is megtehette, hogy a második félidőben lehívja őt, abból a megfontolásból: tartalékolni kell a Fulham ellen...

A Milan fordulóponthoz érkezett, az biztos. Az újabban –Perezzel ellentétben – minden kiadást meggondoló Silvio Berlusconinak muszáj határoznia: vagy a takarékosságnak vagy a szép időknek vége... A döntést megkönnyítheti, hogy a 2-7 a valaha volt második legkeservesebb összesítés a Milan „európai” történetében.Többmint fél évszázaddal ezelőtt, a BEK 1959-es nyolcaddöntőjében a Barcelona 2-0-lal és 5-1-gyel ejtette ki az olasz sztárcsapatot, hathatós magyar közreműködéssel, hiszen a visszavágó öt katalán góljából Kubala (2) és Czibor szerzett hármat.

„Mi” már régóta nem rúgunk labdába, párhuzam tehát nincs. És mégis van.

A Real Madrid és a Milan között.