aldeb | 2010. július 8. | 00:31:03
Egy kis olvasnivaló:
homar[pont]blog[pont]hu/2010/07/07/zuzzuk_be_az_artisjust
Ralf | 2010. július 7. | 09:55:37
legtöbb hasznot húzni.
Válasszuk szét a művészeti alkotások díját két részre:
A művész jogdíja nagyon fontos, mert szüksége van rá ahhoz, hogy
megéljen - többek között - a mi gyönyörűségünkre. Ennek meg kell
találni a módját.
Született olyan javaslat, mely szerint a művész a saját
weboldalán bizonyos összegért letölthetővé teszi a számait, és ha ez
így van, biztos, hogy sokak számára megérne némi pénzt a garantált
minőség és a művésszel való közvetlen kapcsolat: neki adom a
pénzemet, annak, aki épp az imént letöltött tartalmakkal nyújt nekem
élményt. A rengeteg közvetítő kihagyása reális és méltányos árakat
tenne lehetővé.
Más együttesek ingyen letölthetővé tetszik számaikat (ez talán inkább
kezdők, ismeretlenek számára jó megoldás), és bevételekre a
koncertekből tesznek szert. Egy koncert ugyanis másfajta, jóval
nagyobb élmény, mint egy lemezt otthon hallgatni.
Hallottam olyan ötletet is, hogy bizonyos terjesztők reklámszerződést
kötnek a torrentoldallal, amelyik ezután szabadon terjesztheti az
általuk kiadott alkotásokat.
Az pedig, hogy elveszti a jövedelmét a reklám- és CD-készítő, a CD-égető, a nagykereskedő,
kiskereskedő, importőr, exportőr, bizony a legkevésbé sem izgat. Ők
olyan járulékos költséget jelentenek a vevő számára, amit
megspórolhat. Az ő szakmájukra dekonjunktúra vár, kimennek a divatból,
ahogy a jeges, az ószeres stb.
Ralf | 2010. július 7. | 09:54:42
hogy a rádiófrekvenciákat
elzárja bárki elől. (Lehetne?) Ma még komoly jövedelmet halmozhat fel
az internetszolgáltató, ám néhány éve olvastam, hogy Macedóniában egy
program keretében az egész országot lefedték wifivel. A Népszabadság ugyanazon
(július 3-i) lapszámában, amelyben az Ön cikke jelent meg, a 8.
oldalon olvashatunk egy kis színest arról, hogy Finnországban állampolgári
jogon mindenkinek jár 1 Mbit/s sebességű internet. Most akkor
örüljünk, vagy aggódjunk az internetszolgáltatók sorsán?
A mai felgyorsult világban az ember megteheti, hogy ne várja
meg, amíg kedvenc zenészének új lemeze, kedvenc színészének új filmje
megjelenik lakóhelye boltjaiban, hiszen az eredeti megjelenés
másnapján már megtalálja valamely torrentoldalon. Egyre nagyobb az
emberek kitekintése, összetörpül a világ, egyre több ember gyorsan,
ha kell, akár eredetiben nézi meg a filmeket, sorozatokat, nem várja
meg, amíg megszületik a szinkron.
De ha mégis gondja van az idegen nyelvvel, vár még 2-3 napot, és már a
film feliratát is letöltheti, esetleg több verzióból választhatja a
legjobbat.
A tiltás szemmelláthatóan nem működik, a letöltés lehetőségét
megakadályozni nem sikerül (ha sikerült volna, ez már régen nem lenne
téma), ahogy az sem, hogy az emberek öntudatát olyan szintre emeljék,
hogy ne tegyék meg azt, ami módjukban áll. El kéne kezdeni azon
töprengeni, hogy lehet a meglévő helyzetből a
Ralf | 2010. július 7. | 09:53:02
Egyszer volt, hol nem volt a klasszikus kor, amikor Pisti vett
egy kazettát, és amikor Józsi irigyelte érte, neki is átmásolta
egy üres kazettára. Ezt persze soha nem tekintették teljesen
legálisnak, de nem is beszéltek róla túl sokat, ha jól emlékszem, úgy
oldották meg, hogy az üres kazetták árát egy - nem tudom, milyen módon
kitalált - összeggel megnövelték, és ez fedezte a jogdíjat. Arról nem
is beszélek, hogy lehetett felvenni számokat a rádióból,
később, sőt máig filmeket a TV-ből, minden külön költség nélkül. Ha
ilyet teszek, lopok?
A torrent tulajdonképpen a fenti "átmásolom neked" modern verziója,
Pisti nem egymás után másolja át a kazettát több barátjának, hanem
egyszerre. A többiekkel együtt Józsi is letölti, és megnézi,
esetleg felírja egy DVD-re, hogy később is meglegyen.
A DVD árában jelenleg benne van a jogdíj, amit valamiért az Artisjus
kap meg, de a lényeg az, hogy Józsi barátunk fizetett jogdíjat.
Hogy aztán az Artisjus ezek után továbbítja-e a beszedett jogdíjat
a Paramountnak, Michael Jackson jogutódjainak, vagy az Electronic Artsnak,
már nem az ő dolga, rajta tehát nincs mit számonkérni. Jogdíjat
fizettetni - akár átalányban is - és lopásról beszélni egyszerre nem
lehet.
A világ változik, fejlődik, és nem kerülhetjük el, hogy
a fogalmaink is változzanak velük. Micsoda jövedelmet jelentett valaha
a telefonhírmondó, ma senkinek nem jut eszébe,
MaxVal | 2010. július 5. | 18:35:17
A kalózforgalmazás kultúrát teremt!
Én olyan ember vagyok, akit 9 éves korában az a sokk érte, hogy elcipeltek egy unalmas operára, s ott megutáltam az egész műfajt. Legközelebb 32 évvel később (!) jutott eszembe a téma. Ha pénzért kellett volna megvennem, talán sosem kezdtem volna bele. De letöltöttem neves zeneszerzőket, s megállapítottam, hogy a rajongójuk vagyok.
Szóval én a zenét a torrentnek köszönhetem.
joozsef | 2010. július 5. | 14:00:30
Dr. Horváth Péternek, a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatójának (és az összes többi hasonlónak) egyszerűen meg kellene értenie, hogy az információs társadalom az nem olyan (a zemberek), hogy fizessen azért, amit ingyen is megkaphat.
Nem fogják elérni, amit akarnak, hiába okoznak milliós károkat jogtalanul, csak azért, mert könnyebb a szervereket egy helyszínen legfoglalni, mint könnyen elérhetően, könnyen és keveset fizetősen tömegekenek tartalmat szolgáltatni.
EZT a modell kell honosítani, nem a kínait. (T.i. az internet korlátozását.)
pettkó andrás | 2010. július 5. | 12:00:52
Szerintem a XXI.században más szabályozás fontos mint a XX.-ban !
Tehát lépni kéne a felelős nemzeti kormánynak !
geokopasz | 2010. július 5. | 09:16:14
Az előretolt jogvédőkkel operáló tisztelt kiadók hatalmas seggükkel rajta ülnek az emberiség kulturális közkincsének számító zeneszámok és filmek nagyobbik részén és alig látszik ki valami alóluk.
Én idősebb vagyok, fiatal korom kedvenc zenéi praktikusan megszerezhetetlenek, holott valahol őrizgetik őket. Ezek általában torrenten sem érhetők el, sajnos. A tisztelt kiadók, forgalmazók fulladjanak meg a nevük napján!
ordító egér | 2010. július 5. | 08:45:34
Az internetezőket nem osztja meg a rendőrség akciója.
Az internetezők anyáztak egyet és alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez.
Az internetezők mindent megtesznek, hogy ne lopják meg őket a jó erkölcsbe ütköző, jogdíjnak nevezett sarc kivetésével.
kunadam | 2010. július 5. | 07:28:48
Mikor éljük meg, hogy M.o.-on
(1) Legaláis legyen a file megosztás. A másokkal való megosztás nemes cselekedet. A jogvédőknek meg fizetünk ahogy ezt előttem sokan megvilágították.
(2) A rendőrség a piacokon árult másolt DVD-ket foglalgatná le. A mások munkájának pénzért való árulását viszont keményen üldözni és büntetni kéne.
Ja kérem, hogy a szerverhotelek tisztaszobábiban könnyebb kommandózni, mint a piacokon. Hát lehet segítségül hívni a "jogvédőket", menjenek ők.
szub.jektiv | 2010. július 5. | 06:03:29
Kell a pénz a szerzői jogok védőinek.
Tegyük fel:
Előfizetője vagyok az összes elérhető TV-csatornának.
Módomban áll rögzíteni tetszőleges műsort, zenét, filmet hangot, saját célú ismételt örömszerzés céljából.
A szerzői jogért a szolgáltató felé minden sugárzott műsor vonatkozásában megfizettem.
Ugyanezt a műsort más informatikai háttérről is "letölthetném", hiszen semmi plusz szolgáltatást nem kapok, sőt. Ha valakinek rajtam kívül költsége van, az a szerver üzemeltetője.
Innen kezdve a letöltőket csak akkor lehetne megbüntetni vagy kártérítésre kötelezni, ha a rendőrség rendelkezne csatornabontású TV és rádiós műsoradatbázissal, továbbá előfizetői adatbázissal, zenei vonatkozásban tételes nyilvánartással zeneszám-bontásban. Hiszen minden előfizető megkapta a jogot a fizetett csatornák műsorainak rögzítésére, ismételt megtekintésére, hallgatására.
Feltételezni alapos nyilvántartások nélkül, hogy nem volt jogom a konkrét tétel letöltésére, prekoncepció egy azonosítható üzleti kör haszonszerzése céljából, jogalap nélküli gazdálkodás - továbbá annak segítése az adófizetők pénzén - akik vélhetően a letöltők is egyszemélyben.
Ügyes.
Van a gondolatmenetben hiba?
Toleranciaterror | 2010. július 4. | 23:48:54
Mellesleg akkora biznisz ez a torrentezés, hogy a 3 hete lefoglalt 50 szerver ellenére, tudtommal minden torrentoldal újra működik.
Úgy gondolom a hatóság nyugodtan eltolhatja a biciklit, mert minden ember szabadság joga, hogy azt ad oda egy másik embernek ingyen, amit csak akar.
Toleranciaterror | 2010. július 4. | 23:43:53
Demokrácia és letöltés vagy diktatúra és internetstop.
Ezekből lehet választani.
ulloiut | 2010. július 4. | 23:40:51
Jerome | 2010. július 4. | 23:08:53
"Jómagam azért fordultam a torrenthez, mert az általam kedvelt és szívesen nézett filmek egyetlen magyar TV kínálatában sem találhatóak meg. Akinek mondjuk videótáras TV-je van, kérem nézze meg, elérhetőek e az alábbi filmek."
Nagyon igaz. Sőt, egy csomó ritka film még másutt is nehezen elérhető, csak néhány lelkes amatőr rippelő jóvoltából lehet hozzáférni. De szerintem akkor sem ez tölti ki a letöltések nagy részét, ezt lehet látni abból is, hogy melyik letöltések menők a torrent honlapokon. Attól félek csalódnál, ha megszületne az általad kért riport.
LordVader | 2010. július 4. | 23:25:25
gatesofdelirium | 2010. július 4. | 20:40:58
Ez nem a törvény, hanem ami az idézőjelbe van, a az említett könyv - büntetőjog tankönyv - szövege, mert szerettem volna rávilágítani arra, hogy a komolyabb jogászok közt is van aki gondolkodik és ennek hangot is tud adni, a következő generáció meg láthatja, és tanulhatja. Úgy gondolom, elég jól elmagyaráztam magyarul az értelmét a könyvben leírtaknak. Amit az 1500 karakteres limit miatt írtam meg szövegszerkesztőben és csak így tudtam bemásolni. Olvasd el megint. Én csak az egyénekről írtam, akik érintettek lehetnek ilyen ügyekben, semmi másról. A jogdíjakat fontosnak tartom, mert azért csak dolgozik az ember... Mindennek ára van. Csak ez esetben az artisjus a saját fáját vágta ki tövetől. Erre próbáltam meg rávilágítani... Ezek szerint kevés sikerrel.
Jerome | 2010. július 4. | 23:08:53
"jó és legális alternatívát kínál a letöltésekkel szemben a digitális televíziós szolgáltatáson belül a videotár (video on demand) szolgáltatást, amely több száz mozifilm folyamatosan megújuló választékához enged hozzáférést, köztük egyébként már premierfilmekhez is."
Több száz mozifilm? Magyarán Rendőrakadémia 1-8., Rocky 1-4., Amerikai pite 1-4., valamint filmek Jackie Channel, Jean-Claude van Damme-mal és Michael Dudikoffal (színészenként egy tucat) kapásból egyenlő 52 filmmel. Elég reklámszagú ez a szöveg.
Kéne egy riport arról, valóban megéri-e ez a video-on-demand szolgáltatás, tényleg lefedi-e azokat az igényeket, amelyek a torrentezésre késztetik az embert. Ugyanis az kevés, ha csak a már amúgy is százszor leadott filmek kerülnek be a videótárba. Jómagam azért fordultam a torrenthez, mert az általam kedvelt és szívesen nézett filmek egyetlen magyar TV kínálatában sem találhatóak meg. Akinek mondjuk videótáras TV-je van, kérem nézze meg, elérhetőek e az alábbi filmek:
One, Two, Three (r. Billy Wilder)
What a way to go! (Shirley McLaine-nel)
The Days of Wine and Roses (Jack Lemmonnal)
Ninotchka (Greta Garbóval)
Victor/Victoria (Julie Andrews-zal)
Ha elérhetőek ezek a filmek, akkor megkövetem a digitális szolgáltatókat. Ha nem, akkor sajnos továbbra sincs mit felmutatniuk a p2p technológiával szemben.
aldeb | 2010. július 4. | 21:15:19
NCORE újra él és élni fog!
Ha én készítek egy dalt, amit felteszek a netre, hogy bárki letölthesse, akkor jogsértést követek el. MAGAM ELLEN?? Kinek a joga tipródik? AZ ENYÉM?? Kinek kellene fizetnem a saját maga által készített dal után? A "JOGVÉDŐKNEK"?? DE kinek a jogát védik ekkor? Az enyémet, aki készítette a számot biztos nem. AKKOR KIÉT???
Hamarosan vissza fog térni a mecénások kora és a sok ingyenélő eltakarodik:
mecénás: A művészeknek és a művészeteknek anyagi pártfogója. Az elnevezés Maecenas római lovag, Horatius és Vergilius támogatója nevéből vált köznévvé. Mecénásra a középkor művészeinek is gyakran volt szükségük. Hazánkban ezt a szerepet napjainkban állami intézmények látják el, nemcsak a művészetek, hanem a tudomány és a szakképzés területén is.
andzsin | 2010. július 4. | 21:15:08
Mint jogász azon az egyszerű véleményen vagyok, hogy minden kiadó menjen a "csába". A gondok már a napsteres időkben elkezdődtek. Azóta csak a sírás folyik, pedig azóta már 15 év eltelt Uraim!!! Hát basszuskulcs, ha annyira kell a pénz a szerzőtől a kiadóig mindenkinek (amit nem vitatok), akkor mi a jófenéért nem lehetett már a kezdet kezdetén létrehozni egy online letöltő adatbázist fillérekért? Csak a fenyegetőzés, a sírás-rívás maradt. Ez a hajó elment. Nemcsak nálunk, külföldön is egy generáció szokott rá arra, hogy ami ingyen elérhető, azért miért fizessen? Hamarabb kellett volna cselekedni.
Ami az egyszerű polgárt illeti: az egyszerű polgár figyeljen arra, ha már a jogos-jogtalan beretvaélén sétál, hogy mit tehet meg és mit nem. Mások számára nem oszthat meg semmilyen jogvédett tartalmat. (Az USA-ban már született 2,5 millió dolláros elmarasztaló ítélet egy 4 gyermekes családanya ellen (!).) Azonban letölteni szabad bármit. Éppen ezért nem is nagyon értem azokat, akik még mindig a filecserélőkön bonyolítják az ilyen ügyleteiket, hiszen nagyon keményen megüthetik a bokájukat. Ma már bármilyen film és zene beszerezhető a filemegosztókon keresztül, egy kicsit kell csak kutakodni és az ember nem követ el jogsértést. Teszem hozzá: Magyarországon elmarasztaló ítélet még nem született azért, mert valaki letöltött valamit, hacsak nem akart vele üzletelni.
kiraly70 | 2010. július 4. | 20:56:00
Narancs.terror | 2010. július 4. | 20:35:28
Kalózpárt? Svédország tróger fejlődő ország, mint Burma. :)
kiraly70 | 2010. július 4. | 20:49:10
"kirá70 hozzászólásai a marhaság kategóriája így.
Mi az hogy MEG KELLETT VENNI A lemezt ?? "
Hát azt jelentette, hogy aki megvette mondjuk a legújabb diszkóválogatást, becsületesen, mert rajta volt az az 1-2 szám, amit hallgatni akart, a többi szám élvezhetetlen névtelen hulladék volt. Vagy pl. a magyar best of válogatás csak úgy volt kapható, ha a számok elejébe és végébe belepofázott a sztár DJ, B. Tóth László. A 80-as években a külföldi best of válogatást úgy adták ki, hogy Csepregi Éva, Végvári Ádám és más magyar sztárok énekelték, mondanom sem kell, nem mindig a legjobb angolsággal. A 90-es években sokszor 1-2 heti fizetés volt egy jogtiszta CD lemez ára!!! Ekkor szokott le a nép a CD-vásárlásról.
S voltak még szemétségek.
gatesofdelirium | 2010. július 4. | 20:40:58
Rögtön az elején -amit LordVader bemásolt- már értelmezhetetlen az egész. A törvényt úgy fogalmazták, hogy az egyik ügyvéd így értse a másik meg úgy.Nem láttam azt , hogy már a saját megvett eredeti cd/dvd-et másolod át magadnak vagy mi mást ? Aztán kik is a jogosultak ? Honnan tudják, hogy ki kit másol? Sehonnan. Ez így disznóság. Majd osztanak az x szimfónikusoknak , más cégeknek de legfőképpen olyanoknak akit bizti nem másolnak.Mik azok az egyes műfajok ? Ezen okból fizet pl. egy másoló bolt havi x ezer ft-ot a jogvédő irodának -gépenként-mert feltételezik hogy könyvet másol .Ezét így a jogvédők ilyen szabályokkal a haátuk mögött inkább jó ingyenmilliókhoz jutnak. Fizetsz ugye MINDEN ADATHORDOZÓRA díjat.
kirá70 hozzászólásai a marhaság kategóriája így.
Mi az hogy MEG KELLETT VENNI A lemezt ??
A nagyobb ismertségből sem lehet megélni. Lásd Moog. Ha tetszik hanem ott tartunk , hogy -sok okból kifolyólag- Magyarországon lökött aki zenei cd-t ad ki.Kész ráfizetés. Mi járunk a legrosszabban mert minőségi kiadvány már most is alig jelenik meg.
Narancs.terror | 2010. július 4. | 20:35:28
A világ egyik legfelvilágosultabb, leggazdagabb, internet hozzáférésben élvonalban levő Svédországban EP erő a Kalózpárt. Ennyit az oktatásról. Egyébként meg próbáljanak csak meg egyetlen egy torrentezőt is eljárás alá vonni, szép kis polgári engedetlenséget lehet összehozni, van már annyi aktív netező. Végső soron pedig a saját célú letöltés legális. Ja és majd tessék pl. árulni a Beetlejuicet, és akkor nem töltöm le.
Svédország nagyon balra van tőlünk.
Perillustris | 2010. július 4. | 20:34:24
"Túlzottnak tartja a szerverek lefoglalására a 15 autóval való kiszállást, miközben – szerinte – életellenes bűncselekmények felgöngyölítéséhez sincs ennyi erőforrása a rendőrségnek."
Egy garázdasághoz sem megy ki, még fele ennyi rendőr sem.
silenthill1 | 2010. július 4. | 20:19:07
kiraly70 | 2010. július 4. | 20:09:13
6. Szerencsére az internettel ki lehet iktatni a kapzsi pénzsóvár rohadékokat a folyamatokból, pár éve a Vészhelyzetben is szólt a Moog egy száma, meg jó pár magyar zenekarnak van kisebb nagyobb ismertsége kint is.
Jocó01 | 2010. július 4. | 20:18:12
A Warezekért nem kár,a torrent oldalak meg úgyis újra élednek,ahogy az Ncore is újra éledt.Isten éltesse még sokáig.Akinek meg fáj ez, az ne olvassa az oldal újraindulásával kapcsolatos kommenteket,mert megüti a guta.
silenthill1 | 2010. július 4. | 20:16:21
"Az oktatásban is lehetne lépéseket tenni, de Neubauer József, az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületének alelnöke szerint alig tucatnyi óra alatt kellene megtanulniuk az adatvédelem,a vírusvédelem és a szerzői jogi védelem témáját a középiskolásoknak."
A világ egyik legfelvilágosultabb, leggazdagabb, internet hozzáférésben élvonalban levő Svédországban EP erő a Kalózpárt. Ennyit az oktatásról. Egyébként meg próbáljanak csak meg egyetlen egy torrentezőt is eljárás alá vonni, szép kis polgári engedetlenséget lehet összehozni, van már annyi aktív netező. Végső soron pedig a saját célú letöltés legális. Ja és majd tessék pl. árulni a Beetlejuicet, és akkor nem töltöm le.
kiraly70 | 2010. július 4. | 20:09:13
1. Arról nem szól a cikk, hogy a szemét lemezkiadók még a Youtube videóit is korlátozzák Magyarország irányába. Mi ez, ha nem diszkrimináció?
2. A 90-es években egy lemezen sokszor 1-2 jó szám volt, a többi hallgathatatlan, mégis meg kellett venni a lemezt óriási pénzekért.
3. Azokkal a szerzőkkel mi van, akik lopnak? S mi van a Microsofttal, amely cég lopta a Windowst még kb. 20-30 évvel ezelőtt? Mondanom sem kell, a világ leggazdagabb embere lett Bill Gates a világ leggátlástalanabb szoftvertolvaja. Vajon jogszerűtlen egy lopott termék (továbbfejlesztett változatának) ellopása?
4. És miért van az, hogy van olyan film, amelynek lopták az ötletét és dollártízmilliókat hoz a konyhára?
5. Az nem lopás, hogy a Disney megvette egy csomó zseniális magyar rajzfilm jogait és a raktárakban szándékosan jegeli, hogy a saját, egy kaptafára készült nyálas rajzfilmjeiből húzzon hasznot például Magyarországon is?
6. És még valami a nagy kiadókról: vajon miért nem engedik, hogy magyar zenészek is befussanak nyugaton?
komszomol | 2010. július 4. | 17:53:32
"Dr.Horváth Péter, a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója szerint a felhasználók gondolkodásában kellene, hogy bekövetkezzen változás. Egyszerűen meg kellene érteniük, hogy a jogdíjak meg nem fizetésével mások munkahelyét veszélyeztetik, és egész egyszerűen „fizetés nélkül távoznak”"
Nehazudj, vazze! Minden adathordozó árában megfizetem a jogdíjat a büdös kapitalistáknak.
A szocializmusban a "Magnósok figyelem" gondoskodott a dolgozó nép letöltési lehetőségéről, és az senkinek nem okozott hiányérzetet. A zenészek jobban éltek, mint most. Büdös kapitalista kiadókra meg semmi szükség.
LordVader | 2010. július 3. | 13:49:48
tt volna ebből, és ehhez képest mennyi a tényleges hasznuk. E kettő különbözete, ami miatt reklamálnak, holott ez a valóságban soha nem realizálódott volna.
Elnézést, hogy a cikknél is terjedelmesebb kismonográfiába csapott át felháborodásom, de döbbenetes, hogy mennyire egyoldalúan szemléli mindenki a témát, és "alviláginak" titulálnak mindenkit, aki kicsit utánagondol és felemeli a szavát.
LordVader | 2010. július 3. | 13:49:01
ználásra a védelmi idő lejárta után kerül sor.
A szabad felhasználás körében a felhasználás híjtalan, és ahhoz a szerző engedélye nem szükséges. Csak nyilvánosságra hozott művek használhatók fel szabadon e törvény rendelkezésének megfelelően..."
A leírtakból egyrészt látszik, hogy vannak kivételek eredendően is a jogvédelem alól, így nem csak a felhasználóknak a hozzáállásán kellene változtatni, hanem a jogvédő szervezeteknek és a kiadóknak is kicsit fejleszteni kellene a tudásanyagukat a kérdéskörben, másrészt egyértelműen kitűnik, hogy mivel az adathordozók árába beépítve a felhasználó már megfizeti ezeket a díjakat, így az arra másolt anyagok jogdíját megtérítette. Következésképp nem csak hogy értelmetlen baszogatni a torrentezőket, de ha azok a boltban vásárolt ilyen adathordozókra írják ki a zenét/filmet, és tényleg saját felhasználásra szánják, akkor még jogszerűtlen is lenne a velük szembeni eljárás.
Ez az egyik oldal. A másik oldala a dolognak az, hogy képtelenek felfogni a kiadók, hogy sok embernek csípi a szemét, hogy míg a szerzőnek az eladási át nagyjából csupán 10% jut el, a többit jutalékok formájában mások fölözik le, valamint azt sem képesek megérteni, hogy az igazi rajongó, megveszi azt, ami neki tetszik. Még reklámnak is felfogható, hiszen a kár, amire oly gyakran hivatkoznak csak alternatív, hiszen nem azt jelenti, hogy azt meg is vették volna, csupán kiszámolják, hogy ha bolti áron vette volna meg valaki mindazt, akkor nekik mennyi hasznuk származo
LordVader | 2010. július 3. | 13:48:03
A kedves cikkíró és különösen a nagyon bölcs, itt is megszólaltatott jogi szakértők figyelmébe szeretném ajánlani hvgorac kiadó gondozásában megjelent Büntetőjog Különös Rész Nyolcadik, átdolgozott kiadásában szereplő, a könyv 766. oldalán kezdődő, Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése részt. Különös tekintettel a 768. oldalon a 4. pontban írtakra, ebből a leglényegibb részt szeretném bemásolni, a teljeség igényére való tekintet nélkül, csak mégis, tudják mire gondolok:
"... A többszörözés vonatkozásában kell utalni a Szjt. 20-21. §-ban meghatározott szabályra. Eszerint ugyanis az ún. magáncélú másoláshoz kapcsolódó vagyoni jogok érvényesülését az biztosítja, hogy a törvény értelmezésében üres kép- és hanghordozók forgalomba hozóinak a szerzői jogok közös kezelését végző szervezet által megállapított díjat kell fizetni, amelyet a szervezet a törvényben meghatározott szabályok szerint osztja fel a jogosultaknak. Mindebből következően a szerzői jogvédelem alatt álló elkövetési tárgyak - a szoftverek kivételével - letöltése, másolása legális, a szabad felhasználás körébe illeszthető.
Azaz csak olyan jogsértések jöhetnek szóba, amelyeknek vagyoni kihatásai lehetnek. A szerzői jogról szóló törvény részletesen, az egyes műfajokra figyelemmel határozza meg a kapcsolódó vagyoni jogokat.
A tényállásszerű elkövetési magatartás alól két kivétel van.
Nem minősül a szerzői vagy szerzői joggal szomszédos jogok megsértésének a szabad felhasználás, illetve ha a felhas
|