Mester53 | 2008. október 30. | 11:34:21

Mozgósítás a civilizáció megmentésére

Lester Brown a modern környezetvédelmi mozgalom egyik legjelentősebb alakja. Az utóbbi 30 évben a környezet állapotával és gazdasági fejlődéssel kapcsolatos trendeket követte nyomon. 1975-től 2001-ig a független intézetként alakult Worldwatch Institute (Világfigyelő Intézet) vezetője volt, és 1984-ben indította el az évente megjelentetett ‘A világ helyzete” című sorozatot. Ezeket a beszámolókat mintegy 30 nyelvre fordították le, és a mai napig a környezetvédelmi mozgalmak bibliájának tekintik őket. A Washington Post szerint a szerző a “világ egyik legbefolyásosabb gondolkodója.” Lester Brown 2001 májusában alapította meg az Earth Policy Institute (Földpolitika Intézet) nevű szervezetet, amelynek az a célja, hogy felvázolja az ökológiai szempontból fenntartható fejlődés stratégiáját.

Lester Brown legújabb munkájának (Lester Brown: Plan B 3.0: Mobilizing to Save Civilization, W. W. Norton Co., New York, London, 2008) első fejezetében arról tudósít, hogy 2007 nyarán az északi- és déli-sarki jég olvadása felgyorsult. A késő nyári jégtakaró évente mintegy 7-8%-kal csökken a globális felmelegedés következtében, s ennek alapján az eddigieknél sokkal korábbra, 2020 nyarára várják az északi-sarki jég elolvadását. Grönland jege is gyorsan olvad, és ennek hatására a tengerek vízszintje hét méterrel emelkedhet. Ha a Nyugat-Antarktisz jege is eltűnik, és sok tudós véli úgy, hogy ez még a grönlandi olvadás előtt megtörténhet, akkor ez további öt méterrel fogja megemelni a tengerek vízszintjét, és ebben az esetben egy amerikai kutatóintézet számításai szerint 600 millió menekültre lehet majd számítani.

Közelít a katasztrófa, és vészesen fogy a rendelkezésre álló időnk. Az utóbbi néhány évtizedben egy sor globális probléma alakult ki. Évről-évre nő a teljes káoszba és zűrzavarba hulló és működésképtelenné váló államok száma, amelyekben a lakosság túlnépesedése is hatalmas problémát jelent.

A globális problémák nagyrészt a gazdaság és népesedés robbanásszerű növekedéséből fakadnak. 1900 óta a világ össztermelése húszszorosára nőtt, a világnépesség pedig négyszeresére. A világgazdaság 2007-ben elért növekedése önmagában akkora, mint az 1900-es év teljes termelése.

„Napjainkban a természeti rendszerekkel szembeni terhelés a becslések szerint 25%-kal haladja meg ezen rendszerek fenntartható és hasznosítható kapacitását. Ez azt jelenti, hogy szükségleteinket a Föld természeti kincseinek felemésztésével elégítjük ki, és ezzel utat nyitunk a hanyatlásnak és összeomlásnak.” A baj az, hogy a politikusok még mindig a piaci információkra alapozzák a döntéseket. „A piac sok szempontból tökéletes intézmény, hiszen olyan hatékonysággal allokálja az erőforrásokat, amelyre semmiféle központi hatóság nem képes, és könnyedén létrehozza a kereslet és kínálat egyensúlyát.” Mégis a piaci mechanizmusok nem tudnak pontos és a döntéseket orientálni képes információt adni, mert az árak nem reális árak, és nem tükrözik a környezetszennyezésből fakadó közvetett károkat.

A növekedés hagyományos modelljét, a fosszilis energiahordozókra és a pazarló fogyasztásra építő gazdasági modellt, a világ fejlődni akaró része már nem veheti át, mert ez rettenetes ökológiai következményekkel járna. Kína jól példázza, hogy az eddig járt út már nem folytatható. Még abban az esetben sem, ha az utóbbi évek 10%-os növekedése évi 8%-ra mérséklődik. Kína az egy főre jutó éves fogyasztásban 2030-ig utol fogja érni Amerikát. Ez viszont akkora terheléssel jár, amit a Föld ökológiai rendszerei már nem bírnak ki. Ha igaz, hogy Kína számára nem járható a fejlett Nyugat útja, akkor ez a fejlődő világ többi országára is vonatkozik.

A világ, vallja Brown, új kihívás előtt áll: olyan gazdaságot kell létrehoznia, amelynek energiaszükségletét túlnyomó részben megújuló energiaforrásokból fedezik. Az átállásnak eddig soha nem látott sebességgel kell megtörténnie.

Lester Brown frissen megjelent műve az egész bolygóra kiterjedő, átfogó cselekvési terv, amely arról szól, hogy hogyan lehet megállítani és visszafordítani a mára már veszélyessé vált folyamatokat. A cselekvési terv négy legfontosabb célkitűzése: a klímaváltozás megállítása, a népességnövekedés leállítása, a szegénység elleni harc és a Föld ökológiai rendszereinek helyreállítása.

A B-terv alternatívát vázol fel az eddig zajló gazdasági fejlődéssel (az A-tervvel) szemben. A könyv korábbi változatának alcíme (Hogyan mentsük meg a bajba jutott bolygót és civilizációt) megváltozott. Az új alcím: Mobilizáció a civilizáció megmentéséért.

Lester Brown álláspontja szerint a környezeti katasztrófa már csak akkor kerülhető el, ha 2020-ig 80%-kal csökken a szén-dioxid kibocsátás. (A szerző hangsúlyozza, hogy a B-tervben felvázolt cselekvési terv nem azzal foglalkozik, hogy jelenleg mi a reálisan megvalósítható a politika területén, hanem azzal, hogy mit kell tenni a civilizáció megmentéséért.) A kívánatos célok akkor érhetők el, ha növeljük az energiafelhasználás hatékonyságát, kifejlesztjük a megújuló energiaforrásokat és a szén-dioxid megkötése érdekében hatalmas erdősítési programokba kezdünk. Brown szerint az energiapolitikai fordulathoz rendelkezésre állnak a szükséges technikai ismeretek, csak eddig még nem alakult ki a kellő politikai elszántság a határozott klímavédelmi intézkedésekre.

Bár az előrejelzések szerint a világ energiafelhasználása 2006 és 2020 között 30%-kal fog nőni, mégis azonos mennyiségű, energiahatékonyság növekedéséből fakadó megtakarítást lehetne elérni.

2008-ban a világ elektromosáram-szükségletét 66%-ban fedezték meg nem újuló energiaforrásokból (szén 40%, kőolaj 6%, földgáz 20%), 15%-át nukleáris energiából, 16%-át vízienergiából és 2%-át egyéb megújuló energiaforrásból.

A szén elégetéséből származik az áramtermelésből származó emisszió 70%-a, ezért az első és legfontosabb feladat az áramfogyasztás olyan mértékű csökkentése, hogy ne kelljen már újabb széntüzelésű erőműveket építeni. Az energiafelhasználás hatékonyságát növeli a hagyományos égők betiltása, és háztartási gépek energiafogyasztási előírásainak megszigorítása. Eljött az ideje, fejtegeti Brown, az egész világra kiterjedő energiahatékonysági szabványok kidolgozásának. Az energiafelhasználás hatékonysága jelentősen növelhető az építési szabályok szigorításával és a régi épületek felújításával. A városi közlekedés megszervezése is új megközelítést igényel. Növelni kell a tömegközlekedés és a kerékpár szerepét, csökkenteni kell a teherautóval történő szállítást, és ezzel párhuzamosan növelni kell a vasúti szállítás és a városok közötti forgalomban használt szupersebességű vonatok szerepét.

A szerző szerint az amerikai energiahatékonyságot az is javítaná, ha az ország 12 esztendő alatt fokozatosan az európai szintre emelné az üzemanyagokra kivetett adót, és fokozatosan szigorítaná a gépjárművek üzemanyaghatékonysági normáit. Brown javasolja, hogy a szén-dioxid kibocsátásra tonnánként 240 dolláros adót vessenek ki.

A szerző érdekes elemzésben mutat rá arra, hogy a legutóbbi időkben sok szempontból kérdésessé vált bioetanol programokkal nem lehet sikeresen küzdeni a klímaváltozás ellen. (Ha a gabonából vagy kukoricából egyre nagyobb mennyiségben üzemanyag készül, akkor hamarosan az előtt a dilemma előtt fogunk állni, hogy a gépjárműveket üzemeltessük-e, vagy az éhező embereknek adjunk-e enni, hiszen a termelők jobb árat tudnak majd elérni, ha a gabonatermésüket az etanolgyártóknak adják el. „Ha gabona fűtőnyagértékként való hasznosítása nagyobb jövedelmet biztosít, mint az élemiszerként történő felhasználása, akkor a piac ezt az árut egyszerűen átrakja az energiagazdaság területére. A most kialakuló verseny a világ 860 millió személygépkocsi-tulajdonosa és a világ legszegényebb 2 milliárd embere között az emberiség számára eddig ismeretlen terület volt.”) A jövő a szél- és a napenergiáé, és egyes országokban (a szerző itt Magyarországot is említi) a geotermikus energia is jelentős szerepet játszhat.

Texas állam kormányzata jelenleg egy hatalmas szélenergiaprojekt megvalósítását szorgalmazza, melynek eredményeképpen annyi energiát termelnek majd, amennyit 23 szénerőmű üzembehelyezésével lehetne előállítani.

Brown felteszi a kérdést, hogy vajon Amerika elég gyors tud-e majd lenni a szélenergia elterjesztésében. A válasz a szerző szerint: igen. Éppúgy ahogy az információs forradalom az utóbbi két évtizedben szinte a felismerhetetlenségig megváltoztatta a világot, pontosan úgy fogja ezt végrehajtani az energiaforradalom.

Míg az információs forradalom hajtóereje a technikai fejlődés és a piac volt, az energiaforradalomnak az előbbi erőkön kívül az a felismerés is lendületet ad, hogy civilizációnk fennmaradása nem csupán magától az energiaforradalomtól függ, hanem attól is, hogy képesek vagyunk-e ezt a változást egy háborús mozgósítás sebességével megtenni vagy sem.

Le kell állítani a szénerőműveket. Az erők hatalmas mozgósításával 1,5 millió, egyenként 2 megawattos szélturbinát kell az országnak felépítenie. A második világháború idején Amerika hónapok leforgása alatt átállt a fegyvergyártásra, és most ugyanilyen erőmobilizációval kell megszabadulnia a fosszilis üzemanyagoktól. A szélkerekeket futószalagon is elő lehet majd állítani. A korábban már leállított autóipari termelőkapacitások elégségesek lehetnének ahhoz, hogy le lehessen gyártani a B-terv szerinti, szükséges számú szélturbinát.

A szerző sietve nyugtatgatja honfitársait: nem kell majd lemondaniuk a gépkocsik használatáról. Az újonnan gyártott hibrid meghajtású gépjárművek üzemeltetését nagyrészt alternatív energiaforrásokból nyert energiával kell megoldani. Brown amellett érvel, hogy a környezetszennyező tevékenységekre kivetett magas adók segítségével váljon érzékelhetővé a piacon is, hogy a fosszilis üzemanyagok használatának mi is a valódi költsége. Ezen adóemelésekkel egyidőben azonban–vallja Lester Brown–csökkenteni kell a munkajövedelmek adóterhét.

A szerző szerint minden technikai adottság megvan ahhoz, hogy a szükségesnek tartott energiaforradalom megtörténjen. Most már csak politikai akarat kérdése, hogy a változás tényleg bekövetkezhessen.

A stanfordi egyetem kutatócsoportja megállapította, hogy a Földön rendelkezésre álló szélenergia egyötödét hasznosítva a világ jelenlegi energiafogyasztásánál kétszer nagyobb mennyiségű áramhoz tudnánk jutni. Az amerikai Energetikai Minisztérium szerint csupán három szélben gazdag állam (Észak-Dakota, Kansas és Texas) annyi hasznosítható szélenergiával rendelkezik, amelyből Amerika teljes energiaszükségletét ki lehetne elégíteni. Az ország tengerpartjai közelében felállított szélerőművek az USA elektromosáram-fogyasztának 70%-át tudnák megtermelni.

Brown egy nyugat-európai kutatócsoport eredményét is ismerteti: ha Európa tényleg hasznosítaná a tengerpartjai mentén rendelkezésre álló szélenergiát, akkor ebből 2020-ig fedezni lehetne a kontinens áramszükségletét.

A szerző a napenergiának is nagy szerepet szán, hiszen ez az energiaforrás többek között azt is lehetővé teszi, hogy a harmadik világ elektromos hálózattól messze eső területein is legyen energia. Sőt az alternatív energiaforrások számtalan háztartásnak szolgáltathatnak energiát anélkül, hogy szükségessé válna a nagyméretű energiahálózatok kiépítése. Hamarosan azok a tervek is valóra válhatnak, amelyek szerint az Afrika északi részein termelt napenergiát vezetékeken juttatnák el Európába.

Maximálisan egyet lehet érteni a szerzővel: „Míg a fosszilis energiahordozók az energiaellátás globalizálódását segítették, az átállás a megújuló energiaforrásokra a helyi szintre helyezi vissza az energiagazdaságot. Arra számíthatunk, hogy a klímaváltozással kapcsolatban növekvő aggodalom, az emelkedő olajárak, továbbá a fosszilis energiahordozók elégetésének közvetett költségeit tükröző adórendszer lesznek az energiapolitikai váltás fő hajtóerői.”

A könyv nagy erénye, hogy világossá teszi: nem elégséges csak a szűk értelemben vett környezetvédelmi célok megvalósítására koncentrálni. Brown idézi Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem professzorának véleményét: „A jelenlegi helyzet tragikus iróniája az, hogy a gazdag országok annyira gazdagok és a szegények annyira szegények, hogy az előbbiek nemzeti össztermékének kevesebb, mint 1%-a az elkövetkező évtizedekben elegendő lenne arra, hogy a világ összes szegény gyermeke számára biztosítani lehessen az alapvető egészségügyi és oktatási szükségleteket, s erre az emberiség eddigi történetében még nem volt példa.”

A népességnövekedés ütemének folyamatos csökkentésére is szükség van ahhoz, hogy a globális társadalom az egész világon biztosítani tudja állampolgárai részére az alapvető egészségügyi és oktatási szolgáltatásokat. A társadalmi és környezetvédelmi célok megvalósítása évente körülbelül 160 milliárd dollárba kerülne, ami a jelenlegi amerikai katonai költségvetés egyharmada vagy a világ teljes katonai költségvetésének egyhatoda.

Lester Brown szerint „már nincs idő az évekig tartó tárgyalásokra, majd további évekre egy újabb nemzetközi szerződés ratifikálására.” Minden azon múlik, vallja a szerző, hogy az egyes nemzetek politikusai azonnal megteszik-e azokat a lépéseket, amelyek 2020-ig elvezetnek károsanyag kibocsátás 80%-os csökkentéséhez. Ha ez nem sikerül, katasztrófába sodródik az emberiség. A szerző az amerikai National Public Radio-nak adott interjújában is kifejtette, hogy a globális felmelegedés okozta környezeti válság mára már annyira súlyossá vált, hogy az egyes államoknak külön-külön azonnal kell lépéseket tenniük. Lester Brown Új-Zéland példáját említette, ahol nem várnak a bizonytalan kimenetelű nemzetközi tárgyalások eredményére, hanem tovább növelik a megújuló energiaforrások szerepét: Az ország a megújuló energiaforrások részesedését a villamos energia előállításában a már jelenleg is magas 70%-ról 2020-ra 90%-ra emeli. 2040-ig felére fogják csökkenteni a gépjárművek üzemanyagfogyasztását, és hatalmas erdősítési programba kezdenek. Új-Zéland a gyors cselekvés mellett döntött: nem mondta azt, fejtegeti Lester Brown, hogy akkor teszi meg ezeket a klímavédelmi lépéseket, ha Ausztrália is cselekszik, vagy ha Amerika is hasonló intézkedéseket hoz.

Lester Brown: Plan B 3.0: Mobilizing to Save Civilization, W. W. Norton Co., New York, London, 2008