
Úti célok - bakony
Forgács Péter | Népszabadság | 2010. december 10. A Dunántúli-középhegység legnagyobb kiterjedésű hegye bővelkedik vadregényes szurdokvölgyekben és barlangokban. Érdemes több napra tervezni, és csillag-, vagy körtúrákat tenni. Aztán, ha már megvolt a vérátömlesztés, minden évben vissza akar térni ide a természetjáró.
Cseri Péter | Népszabadság | 2010. július 2. A Bakony fővárosa: Zirc. A kirándulások kiindulópontja, a természet iránti áhítat helye. Nem véletlen, hogy ideépült a csend hatalmas temploma.
Szilva Eszter | Népszabadság | 2010. március 11.A tervek szerint az erdélyi Szent Anna-tó kilátójához pár év múlva libegővel is feljuthatnak a turisták. Addig is összegyűjtöttük, hol libeghetünk – Magyarországon.
Cseri Péter, Veszprém | NOL | 2010. január 10. "Mára sikerült olyanná varázsolnunk az eplényi sícentrumot, hogy szolgáltatásainak színvonala a kisebb szlovák vagy osztrák pályákkal is felveszi a versenyt" - mondja Soós Csaba, a Nordica Síaréna Kft. ügyvezetője. A cégvezető nem túloz, valóban látványos az a fejlődés, amelyen a Bakony legismertebb téli turisztikai központja az elmúlt években keresztülment.
NOL | 2009. december 17.A komplett hóágyúrendszernek köszönhetően akár száraz teleken is síelhetünk majd, a hideg idő miatt a sípályákon a hóvastagság eléri a negyven centimétert is.
Koblencz Zsuzsa | Népszabadság | 2009. december 15. A Bakonyalját eddig leginkább csak az erdők szerelmesei látogatták, vissza-visszatérve a szépséges tájra. A kisbéri kistérség már évekkel ezelőtt az idegenforgalom fejlesztésében határozta meg boldogulásának célját.
MTI | 2009. október 20.Makettparkot, skanzent és arborétumot hoznak létre a kisbéri kistérség településein. A térség a turisztikai látványosságok fejlesztésére 370 millió forint összegű európai uniós támogatást nyert el.
Koblencz Zsuzsa | Népszabadság | 2006. augusztus 7. A szabadidős programokat illetően nyáron a vizeké a főszerep - holott az árnyas erdőket is megilletné a mostaninál nagyobb figyelem. A bakonyi rengetegnek is csak egyes, ügyesen menedzselt részei közismertek, de például a Cuha-patak gyönyörű környezetében lévő Réde-Lesaljamajorban üresek a vendégszobák.
|
|
. |
|
NOLBlog
|
. |
NOLTV
|
| |
ajánlottak |
vitatottak |
értékeltek |
|
 A zenerajongásáról mindig is jól ismert cseh főváros közönsége viszonylag későn, 1840-ben élvezhette első alkalommal Lis...  Karinthy óta empirikusan félig bizonyított a sejtés, miszerint a remake remake-jéből akár valami jó is kisülhet, ám a Fl...  Usain Bolt 100 méteres futóversenyeken mért csúcssebessége négy hete az agglegényhűtőben rohadó pizza tempójának tetszik...  Fél lábbal még kint, de félig már bent - a londoni lakásvásárlás eddigi izgalmait egy egész kis sorozatban követhettétek... 
Éppen azon elmélkedtünk, hogy milyen lehetett a Colosseumban ülni a fénykorában, amikor 60 ezer néző előtt zajlott a ci...  A vulkántúrák régóta léteznek, és a kimondhatatlan nevű Eyjafjallajökull 2010-es kitörése óta mint a vulkánturizmus, min...  Louise L. Hay - az Éld az életed és Az erő benned van című bestsellerek szerzője - a megerősítések erejéről és fontosság...  Ha elénk tesznek egy adag halászlét, majd annak elfogyasztása után egy kiváló túrós csuszát, akkor elvileg egy nagyszerű...  Azt mondja nekem Fedor Ogaref a reggeli tréningen, ha nem akarok teljesen meghülyülni és begolyózni, akkor nem szabad ha...  Különös helyzetbe kerültél ezzel a kötettel, minthogy az átlagfogyasztó számára a Népszabadság újságírója vagy.
Kiv...
 Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselőt alighanem elfelejtették értesíteni, hogy véget ért a farsangi időszak, ...  „Tajtékos égen ring a hold, csodálkozom, hogy élek. / Szorgos halál kutatja ezt a kort, s akikre lel, mind olyan fehérek... 
Nem haragszik Székhelyi József az egriekre. Ha hívnák, ami persze nem mostanában lesz, szívesen elmenne oda megint. ...  Orbán Viktor küldetése talán éppen csütörtökön fejeződött be. Szépen felmászott a demagógia Mount Everestjére, kitűzte a... 
Már itt jelzem, hogy voltak és vannak is fenntartásaim Dániel Péterrel kapcsolatban. Ám amikor a Nemzeti Együttműköd...  „Jószívű, szociálisan érzékeny, de ösztönös ember, aki barátságokat csak hosszútávon, hosszú ismerkedés után köt” - több...  Ma nincs az a kvízjáték, amely megkockáztathatja, hogy a Fidesz identitásáról szóló kérdést tol aktuális játékosa elé. E... 
"Romsics úgy felelt: [...] 1944 tavaszán vagy nyarán – különös tekintettel a zsidóság deportálására – Horthy dönthetett... 
Ne hagyjuk a lélekmérgezést!
Kérem azokat a bloggertársakat, akik tehetik, oldják meg, hogy a tárgyban (lásd alább) ...  A holnapi print lapok témája lesz - gondolom, címlapfotóval - a vasárnap a Somogy megyei Kerekiben felállított Horthy-sz...

Elkészült a nagy mű. Nem Schmitt Pál doktorija, az már egy bolgár sportdiplomata, valamint egy német szociológus jóvo... 
Vajon látjuk-e még Schmitt Pált a Videoton VIP-páholyában a miniszterelnök, a belügyminiszter, az MLSZ elnöke és más e... 
Jogunk van megismerni a múltat, de nem biztos, hogy lesz rá lehetőségünk.
A ki tudja miért épp most előkerült ügynökké...  Motto: Der Kavalier genießt und schweigt*"
Akkor csapjunk a lecsó közepébe: A fél ország csendes örömmel nyugtázta, ho...  Frissítve:
Nincs mese, vagy ahogy az orosz mondhatná, basznyi nyet: le fog menni az aljas-bornírt "dokumentumfilm" 3. ré...  A Népszava publicistája Polt magánügyei után érdeklődik =))
 Ma lenne 81 éves.
Megérdemli, hogy emlékezzünk rá. Ha semmi mást, csak a Szindbád-ot készítette volna el, akkor is kitü...  ha már tananyag lesz...
"2003. december 1-jén a Kráter Műhely Egyesület elnöke, Turcsány Péter, Wass Albert műveinek ...  Orbán Viktor meggyilkolná a pártokat - legalábbis eljátszik a gyilkosság gondolatával...
Fodor Gábor fb-bejegyzésében a ...  Kell-e félni 1012-ben? - teszi fel a kérdést fsp a blogjában. Kié a gyalázat? - szól egy másik kérdés egy másik blogban ...
|
| |
nézettek |
vitatottak |
értékeltek |
|
 A Chili a szembe stábja az olasz Liguriába, azon belül Cinque Terrére utazott, hogy a helyi specialitásokat tanulmányozz...  A nehéz anyagi körülményekkel és a megvont támogatások okozta pénzügyi hiánnyal is megbirkózott a Nemzeti Színház vezeté...  Az ország legnagyobb természettudományi élményközpontja nyílik ma, amikor felavatják a Budapesti Állatkert Nagyszikláján...  Eötvös Péter, a Kossuth-díjas világhírű magyar zeneszerző és karmester, kortárs operaszerző a Nol Presszó vendége. Megké...  A fúziós konyha keresztapjának nevezet Peter Gordon mutatta be séftudományát Budapesten. A vendégek elõtt, mintegy ...  Ellenszavazat nélkül megszavazta Varga Mihály tárcanélküli miniszteri jelölését a költségvetési bizottság. A szocialistá...  Az MSZMP KB egykori tagja vállalta, hogy válaszol a megszokottan szokatlan kérdésekre. Az egykor nagy hatalmú politikust...  Felülhet-e egy halott a koporsóban? Hamvasztás utáni hamuból lehet-e gyémántot csinálni? Hova lehet szórni a hamvakat? É...  U dont want to mess with that! :))))  Edgar Allan Poe egy hazánkban forgatott sorozatgyilkosos thrillerben bénázik (A holló), gyurmából van a Hold és a kalózs...
 Verdi Nabucco címû operájából a Szabadságkórus szólt február 9-én sötétedéskor egy különleges szerenádon. Az alkalm...  Elõször szólalnak meg olyan egykori híradós szerkesztõk és riporterek, akik több mint egy évet dolgoztak az MT...  Több mint 60 milliárdos fejlesztés során felépült a Sky Court a ferihegyi 2-es terminálon. Varga G. Gábor a kulisszák mö...  Videósunk a Tények szerkesztőségében töltött egy napot, ahol György Bence szerkesztőség vezető kalauzolta. Megörökítette...  Egy gazda Felcsúton elõre megjósolta, hogy kik fognak nyerni a föld haszonbérleti pályázatokon. Tudta, hogy mindent...  Egyre távolabb szorítják a sajtót a plenáris ülésteremtől a Parlamentben. Folyosói hírek szerint az új házelnök tovább s...  Vajon igaz a pletyka, hogy az Újkorcsoport ügyvivője szerelmes Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárba? És mit gondol Gyur...  Ezen a héten a neves közgazdász Róna Péter vállalta, hogy válaszol a megszokottan szokatlan kérdéseinkre. Kiderül, hogy ...  Megnéztük a szezon utolsó Heti hetesét, és megtudtuk, ki szerint van humora Farkasházy Tivadarnak, hogyan készül Hajós a...  Egy pinceklub is elég lett volna az államadósság csökkentéséért szervezett koncertnek. Az Összefogás elnevezésű koncert ...
 Verdi Nabucco címû operájából a Szabadságkórus szólt február 9-én sötétedéskor egy különleges szerenádon. Az alkalm...  ...mert sosem késő elkezdeni  Táncra fel! Sziget!  Mixer king  Sziget utcaszínház  Sziget -1 nap
Gesztivál!!!!  Party!!!  így bulizunk mi :D  koncert előtti pillanatok a haverokkal  up klubban
|
|
|