
Úti célok - hajdú-bihar megye
Doros Judit | Népszabadság | 2010. május 13. Hajdúszoboszló nyáron nemzetközi fürdőhely, mediterrán hangulattal, télen valamivel csendesebb életet él. Sóvágó László polgármesterrel a település rejtett és látható kincseiről egyaránt beszélgettünk.
Tudósítónktól | Népszabadság | 2010. május 13. A közelmúltban átadták a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő legújabb látványosságát, az Aqua-Palace fedett élményfürdőt. A kétmilliárd forintból megvalósult létesítményben egész évben élvezhetők a fürdőzés jótékony hatásai.
Tudósítónktól | Népszabadság | 2010. május 13. Hajdúszoboszló nem adja föl, mindent megtesz vonzerejének népszerűsítéséért. E téren jelentős fejlődést hozhat a turisztikai desztináció menedzsment (TDM).
Kovács D. István | Népszabadság | 2009. szeptember 30. A hajdúnánási éttermek kínálatában a város-széli struccfarm termékei is szerepelnek, például áfonyás-citromos öntettel. UTAZÁS
Doros Judit Szolnok | Népszabadság | 2009. augusztus 15. Érintetlen természet, buja növényzet, gazdag állatvilág teszi vonzóvá a Tisza-tó vidékét, no meg a fürdőzés, a horgászás, a lovaglás számtalan lehetősége. Indulatokat legfeljebb az gerjeszthet, ha a békés ejtőzést, a családi pancsolást egy-egy száguldó jet ski szakítja félbe - nyaranta ez sem ritka jelenség.
Kácsor Zsolt | Népszabadság | 2009. június 15. A hortobágyi puszta nemcsak különleges természeti látnivalókat ígér az odalátogatóknak, hanem egyre érdekesebb és rendhagyóbb rendezvényeket is a nyár minden hónapjára. Az Európában egyedülálló szikes-zsombékos pusztavilággal való ismerkedést érdemes a hortobágyi Látogatóközpont és Kézművesudvarban kezdeni. Ott a turisták teljes körű információt kaphatnak a turisztikai programlehetőségekről, szállás- és vendéglátóhelyekről, s megtekinthetik a puszta természetrajzát és gazdag élővilágát bemutató, multimédiás eszközöket felhasználó természetrajzi kiállítást.
Boda András | Népszabadság | 2009. február 19. A kistelepülések közösségének életében meghatározó esemény a falunap, ám sok helyen a szűkös költségvetés miatt nem futja kellően tartalmas programokra. Ezen változtat az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, amely az idén már 200 rendezvény megszervezéséhez nyújt jelentős segítséget.
Kácsor Zsolt | Népszabadság | 2008. november 17. Debrecenben egy hét is kevés lenne ahhoz, hogy alaposan megnézzünk minden egyes irodalmi emlékhelyet, hiszen az elmúlt kétszáz évben a cívisvárosban minden jelentősebb írónk-költőnk megfordult rövidebb-hosszabb időre. Igaz, a klasszikusok között tősgyökeres helyiek is akadnak. Az első az elsők között természetesen Csokonai Vitéz Mihály, akit annak idején oly rútul megtaposott szülővárosa, hogy a halála után évtizedeknek kellett eltelniük ahhoz, hogy a fiatalon meghalt poétának síremléket emeljenek.
Bonifert Mária | Népszabadság | 2008. november 10. Ha azt mondom, "wellness", a Dunától keletre szinte mindenkinek Hajdúszoboszló jut az eszébe. Ahol mindez megtalálható, talán Magyarországon a legkoncentráltabb formában. A szoboszlói jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz többféle betegségre gyógyír: sikeresen alkalmazzák ízületi elváltozások, gerincproblémák, ideggyulladás, érszűkület, sőt meddőség kezelésére is. A víz gyógyító hatását már a múlt század húszas éveiben felfedezték, azóta fokozatosan építették ki Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumát, a "Reumások Mekkáját".
Kácsor Zsolt | Népszabadság | 2008. október 20. A hortobágyi pusztán az októberi természet leglátványosabb produkciója a daruvonulás, amikor egyszerre akár több ezer madarat is láthatunk a magas égen szárnyalni. Olyanok a darvak ilyenkor, mintha tudnák: egy grandiózus színielőadás főszereplői ők, amely az égen játszódik, s amelyben statisztaszerepet kapott a nap is.
|
|
. |
|
NOLBlog
|
. |
NOLTV
|
| |
ajánlottak |
vitatottak |
értékeltek |
|
 A zenerajongásáról mindig is jól ismert cseh főváros közönsége viszonylag későn, 1840-ben élvezhette első alkalommal Lis...  Karinthy óta empirikusan félig bizonyított a sejtés, miszerint a remake remake-jéből akár valami jó is kisülhet, ám a Fl...  Usain Bolt 100 méteres futóversenyeken mért csúcssebessége négy hete az agglegényhűtőben rohadó pizza tempójának tetszik...  Fél lábbal még kint, de félig már bent - a londoni lakásvásárlás eddigi izgalmait egy egész kis sorozatban követhettétek... 
Éppen azon elmélkedtünk, hogy milyen lehetett a Colosseumban ülni a fénykorában, amikor 60 ezer néző előtt zajlott a ci...  A vulkántúrák régóta léteznek, és a kimondhatatlan nevű Eyjafjallajökull 2010-es kitörése óta mint a vulkánturizmus, min...  Louise L. Hay - az Éld az életed és Az erő benned van című bestsellerek szerzője - a megerősítések erejéről és fontosság...  Ha elénk tesznek egy adag halászlét, majd annak elfogyasztása után egy kiváló túrós csuszát, akkor elvileg egy nagyszerű...  Azt mondja nekem Fedor Ogaref a reggeli tréningen, ha nem akarok teljesen meghülyülni és begolyózni, akkor nem szabad ha...  Különös helyzetbe kerültél ezzel a kötettel, minthogy az átlagfogyasztó számára a Népszabadság újságírója vagy.
Kiv...
 Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselőt alighanem elfelejtették értesíteni, hogy véget ért a farsangi időszak, ...  „Tajtékos égen ring a hold, csodálkozom, hogy élek. / Szorgos halál kutatja ezt a kort, s akikre lel, mind olyan fehérek... 
Nem haragszik Székhelyi József az egriekre. Ha hívnák, ami persze nem mostanában lesz, szívesen elmenne oda megint. ...  Orbán Viktor küldetése talán éppen csütörtökön fejeződött be. Szépen felmászott a demagógia Mount Everestjére, kitűzte a... 
Már itt jelzem, hogy voltak és vannak is fenntartásaim Dániel Péterrel kapcsolatban. Ám amikor a Nemzeti Együttműköd...  „Jószívű, szociálisan érzékeny, de ösztönös ember, aki barátságokat csak hosszútávon, hosszú ismerkedés után köt” - több...  Ma nincs az a kvízjáték, amely megkockáztathatja, hogy a Fidesz identitásáról szóló kérdést tol aktuális játékosa elé. E... 
"Romsics úgy felelt: [...] 1944 tavaszán vagy nyarán – különös tekintettel a zsidóság deportálására – Horthy dönthetett... 
Ne hagyjuk a lélekmérgezést!
Kérem azokat a bloggertársakat, akik tehetik, oldják meg, hogy a tárgyban (lásd alább) ...  A holnapi print lapok témája lesz - gondolom, címlapfotóval - a vasárnap a Somogy megyei Kerekiben felállított Horthy-sz...

Elkészült a nagy mű. Nem Schmitt Pál doktorija, az már egy bolgár sportdiplomata, valamint egy német szociológus jóvo... 
Vajon látjuk-e még Schmitt Pált a Videoton VIP-páholyában a miniszterelnök, a belügyminiszter, az MLSZ elnöke és más e... 
Jogunk van megismerni a múltat, de nem biztos, hogy lesz rá lehetőségünk.
A ki tudja miért épp most előkerült ügynökké...  Motto: Der Kavalier genießt und schweigt*"
Akkor csapjunk a lecsó közepébe: A fél ország csendes örömmel nyugtázta, ho...  Frissítve:
Nincs mese, vagy ahogy az orosz mondhatná, basznyi nyet: le fog menni az aljas-bornírt "dokumentumfilm" 3. ré...  A Népszava publicistája Polt magánügyei után érdeklődik =))
 Ma lenne 81 éves.
Megérdemli, hogy emlékezzünk rá. Ha semmi mást, csak a Szindbád-ot készítette volna el, akkor is kitü...  ha már tananyag lesz...
"2003. december 1-jén a Kráter Műhely Egyesület elnöke, Turcsány Péter, Wass Albert műveinek ...  Orbán Viktor meggyilkolná a pártokat - legalábbis eljátszik a gyilkosság gondolatával...
Fodor Gábor fb-bejegyzésében a ...  Kell-e félni 1012-ben? - teszi fel a kérdést fsp a blogjában. Kié a gyalázat? - szól egy másik kérdés egy másik blogban ...
|
| |
nézettek |
vitatottak |
értékeltek |
|
 A Chili a szembe stábja az olasz Liguriába, azon belül Cinque Terrére utazott, hogy a helyi specialitásokat tanulmányozz...  A nehéz anyagi körülményekkel és a megvont támogatások okozta pénzügyi hiánnyal is megbirkózott a Nemzeti Színház vezeté...  Az ország legnagyobb természettudományi élményközpontja nyílik ma, amikor felavatják a Budapesti Állatkert Nagyszikláján...  Eötvös Péter, a Kossuth-díjas világhírű magyar zeneszerző és karmester, kortárs operaszerző a Nol Presszó vendége. Megké...  A fúziós konyha keresztapjának nevezet Peter Gordon mutatta be séftudományát Budapesten. A vendégek elõtt, mintegy ...  Ellenszavazat nélkül megszavazta Varga Mihály tárcanélküli miniszteri jelölését a költségvetési bizottság. A szocialistá...  Az MSZMP KB egykori tagja vállalta, hogy válaszol a megszokottan szokatlan kérdésekre. Az egykor nagy hatalmú politikust...  Felülhet-e egy halott a koporsóban? Hamvasztás utáni hamuból lehet-e gyémántot csinálni? Hova lehet szórni a hamvakat? É...  U dont want to mess with that! :))))  Edgar Allan Poe egy hazánkban forgatott sorozatgyilkosos thrillerben bénázik (A holló), gyurmából van a Hold és a kalózs...
 Verdi Nabucco címû operájából a Szabadságkórus szólt február 9-én sötétedéskor egy különleges szerenádon. Az alkalm...  Elõször szólalnak meg olyan egykori híradós szerkesztõk és riporterek, akik több mint egy évet dolgoztak az MT...  Több mint 60 milliárdos fejlesztés során felépült a Sky Court a ferihegyi 2-es terminálon. Varga G. Gábor a kulisszák mö...  Videósunk a Tények szerkesztőségében töltött egy napot, ahol György Bence szerkesztőség vezető kalauzolta. Megörökítette...  Egy gazda Felcsúton elõre megjósolta, hogy kik fognak nyerni a föld haszonbérleti pályázatokon. Tudta, hogy mindent...  Egyre távolabb szorítják a sajtót a plenáris ülésteremtől a Parlamentben. Folyosói hírek szerint az új házelnök tovább s...  Vajon igaz a pletyka, hogy az Újkorcsoport ügyvivője szerelmes Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárba? És mit gondol Gyur...  Ezen a héten a neves közgazdász Róna Péter vállalta, hogy válaszol a megszokottan szokatlan kérdéseinkre. Kiderül, hogy ...  Megnéztük a szezon utolsó Heti hetesét, és megtudtuk, ki szerint van humora Farkasházy Tivadarnak, hogyan készül Hajós a...  Egy pinceklub is elég lett volna az államadósság csökkentéséért szervezett koncertnek. Az Összefogás elnevezésű koncert ...
 Verdi Nabucco címû operájából a Szabadságkórus szólt február 9-én sötétedéskor egy különleges szerenádon. Az alkalm...  ...mert sosem késő elkezdeni  Táncra fel! Sziget!  Mixer king  Sziget utcaszínház  Sziget -1 nap
Gesztivál!!!!  Party!!!  így bulizunk mi :D  koncert előtti pillanatok a haverokkal  up klubban
|
|
|