Ipari üzemek, vágóhidak, kórházak, állattartó telepek higított szennyvizét nem szívesen veszi a szájába az ember. Ma a töltések közé terelt, vízlépcsőktől szabdalt folyócska lassan újra élni kezd, de ez már másmilyen élet, mint a múlt század közepi volt. A víz életereje már nem a természettől, hanem az ember kénye-kedvétől függ, az egyensúly sérülékeny, és bármikor újra felborulhat.

Az elmúlt fél évszázadban ugyanez a folyamat játszódott le az egész kontinensen. Európa előbb megmérgezte maga körül a természetes vizeket, majd sok évtizedes erőfeszítéssel megpróbálta rendbe hozni, amit elrontott. A mi budapesti Dunánk nemhogy ivásra, de még fürdésre is alkalmatlan, és a folyó vizét befogadó Fekete-tengerben országnyi méretű halott zónákat hozott létre az ipari forradalomtól máig belehordott rengeteg méreg. Az emberiség a saját maga által termelt hulladék csaknem felét közvetve vagy közvetlenül ma is a vizekbe engedi. Az Adria ugyan a világ egyik legtisztább tengere, ám az ottani halak szervezetéből több mint százötvenféle szennyező és sugárzó anyagot lehet kimutatni.

Bár a bolygó vízmennyisége elvileg állandó, és a természetes körforgás révén folyamatosan megújul, naponta teszünk róla, hogy az utódainknak már kevesebb jusson, mint amennyihez mi hozzászoktunk. A közelünkben lévő és fogyasztható víz a Föld édesvíz-készletének kevesebb mint 1 százaléka. Ennek a felbecsülhetetlen értékű vízkincsnek egyre több embert kell kiszolgálnia. De napról napra kevésbé alkalmas rá, mert nehezen lebomló vegyi anyagokat, hormonokat, antibiotikumokat, kábítószereket, vírusokat és baktériumokat tartalmaz. Mióta a klímát is befolyásolni tudjuk - egyelőre csak rossz felé -, arról is gondoskodtunk, hogy lehetőleg ne oda jusson a víz, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az éghajlatváltozás egyik biztosra vehető következménye, hogy a szárazságok hosszabbak és súlyosabbak, az árhullámok gyakoribbak és magasabbak lesznek, mint korábban. Ahol eddig is kevés volt a víz, ott még kevesebb lesz, ahol elég volt, ott pár év múlva talán már fuldokolni fognak benne. Európában az elmúlt harminc évben megduplázódott az aszályos területek kiterjedése - Dél-Ázsiában az árvizek pusztító hatása nőtt meg ugyanilyen arányban.

Jelenleg 1,1 milliárd ember nem jut biztonságos ivóvízhez, és a világ népességének harmada számára napi probléma a vízhiány. Száz emberből kilencvenkilenc olyan helyen él, ahol legfeljebb halvány múltbéli emlék az iható tisztaságú tó vagy folyó. Az ENSZ prognózisa szerint a század végére az emberiség felének gondot okozhat a mindennapi vízadag megszerzése. Riasztó vízió - de még ijesztőbb, hogy semmit sem teszünk ellene.

Ma is ugyanolyan felelőtlenül használjuk a vizet, mint amikor még hihető volt, hogy sosem fog elfogyni.

Kapcsolódó cikkek: Aczél Endre: Az MSZP mentsvára | Méreg | Az előző háború | Hét szocialista tanév vége | Távol Európától