A 23 százalék azt is jelzi, hogy vészesen csökken a különbség a szintén ellenzéki zöldekkel és a mélyvörös Baloldallal szemben. Pedig nem is olyan régen, 1998-ban a néhai Willy Brandt pártja - a német baloldal vezető erejeként - még csaknem negyvenegy százalékon állt. Akkor több mint 18,5 millióan szavaztak az SPD-re. Most tízmilliónál is kevesebben. A német közvélemény 2009-ben két dolgot emleget a szocdemek kapcsán. A Hartz-IV-nek nevezett, sokak szemében a társadalmi lecsúszást jelentő munkanélküli-segélyt és a nyugdíjkorhatár 67 évre való emelését. Mindkettőt a Gerhard Schröder vezette piros-zöld koalíció léptette életbe. A fájdalmas megszorításokat, a szociális juttatások lefaragását elkerülhetetlennek tartották. Németország versenyképessége forgott a kockán. A nagykoalícióból is csak vesztesen jött ki az SPD. A népszerű Angela Merkel mellett Steinmeierék nem rúgtak labdába. A kancellár ügyesen manőverezett, a sikereket a konzervatívok eredményeként tudta feltüntetni, a kudarcokat viszont rátolta a partnerre.

Ami az SPD-vel történik, többé-kevésbé már lezajlott Európa más országaiban. Elmúlt az a korszak, amikor a gyengék, a leszakadók védelmét egyetlen nagy baloldali gyűjtőpárt látta el. A német szocdemeknek ráadásul viszonylag rövid idő alatt kétszer kellett megélniük, hogy a baloldal bővülése az ő kárukra történik. Előbb a zöldek hasítottak ki belőlük jelentős választói rétegeket, majd ugyanezt tette és teszi velük a Baloldal. Ahogy a szocdemek nem találják a globalizációs korszaknak megfelelő baloldali politikát, ugyanolyan keservesen gyötrődnek-kínlódnak a Baloldallal. A dilemma megoldhatatlannak tűnik: ha nyitnak a renegát Lafontaine és társai felé, akkor középen veszítenek el szavazókat. Ha marad az eddigi defenzív-elhárító vonal, félő, még többen vándorolnak át a már nemcsak az egykori NDK területén létező, hanem országos befolyással rendelkező riválishoz. Túl sok ideig nem lehet húzni a döntést. Németország nagyon befeketedett, politikai térképén kevés piros és vörös folt maradt. Barnából semmi, az itteni demokratikus erők összezárásának és az erős civil társadalomnak köszönhetően az újnáci pártok a Bundestag közelébe sem kerültek.

A konzervatívoknak is van mit elemezniük. A németek nem a programja, hanem Merkel miatt választották a CDU-t. A nagykoalícióból négy év elég volt, a polgárok egyértelmű viszonyokat, s persze stabilitást akarnak. Ezért is szavaztak vissza egy avíttnak tűnt korszakot, a Kohl-érát idéző konzervatív-liberális koalíciót. A retroszerű fordulat azt is jelenti, hogy Merkel többé nem foghat semmit sem a szocdemekre. Bizonyítania kell: a magukat immár néppártként prezentáló szabad demokratákkal jobban és korszerűbben kormányozza Magyarország legfőbb gazdasági-kereskedelmi partnerét. Ahol a legnagyobb párt immár a nem szavazóké lett. Tizennyolcmillió taggal.

Kapcsolódó cikkek: Bruszt | Összekapaszkodás | Ordító egér | Sólyom előre hozta | Miért kár az öröm?