alkalmazások |

RSS |

előfizetés |

oldal tetejére

Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Akciók

Szolgáltatások
Nyomtatott mellékletek

NolTwitter |

2012. február
12. vasárnap

Belföld		Külföld		Gazdaság		Kultúra		Vélemény		Sport		Tud/Tech		Noller		Mozaik		A Lap

Főúr! A számlát!

Az évente negyvenezer budapesti háztartás részére közműdíj-kompenzációt folyósító Hálózat Alapítvány másfél évtizede működő támogatási rendszerének egyik alakítójaként elrettenve figyelem, hogyan ültetik hullámvasútra kiszolgáltatott háztartások százezreit az aktuális kormányok.

Győri Péter| Népszabadság| 2010. március 18. |16 komment

Cikk értékelés Be kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

Szakura | 2010. március 19. | 07:34:18

Mi van?! A támogatás mértéke igencsak limitált. Ha egyáltalán megkapod.
Gondold csak végig: ha dolgozol, csupán a rezsit keresed meg. Ha munkanélküli leszel, már ezt sem. A munkanélküli segély korlátozott időtartamú, és nyilvánvalóan kevesebb a rezsinél. (Még akkor sem tudod fizetni, ha áttérsz a fényevésre.) Sok helyen már ezeket a tartozásokat is eladják a behajtó cégeknek. (Itt most persze ne a cigánysorra gondolj.)
És miféle megtakarításról beszélsz? Azokban a panelekben, ahol elzárható a fűtés, már nagykabátban élnek a lakók.

Énvezettem? | 2010. március 19. | 03:50:01

A mostani támogatási rendszer nem teljesíti egy normálisan működő támogatási rendszer három legfontosabb kritériumát: nem limitált a támogatás mértéke, nem jutányosan osztja el ezt a limitált összeget, s megtakarításra sem ösztönöz.

Szerintem ezt a hármat kellene egyszerre bevezetni ahhoz, hogy a rendszer helyreálljon, s az állam fejfájása is csökkenjen.

Részletek itt:
http://envezettem.freeblog.hu/archives/2010/03/19/Gazszamla_es_a_homerseklet/

szundaram | 2010. március 19. | 00:14:20

medve1942 | 2010. március 18. | 19:05:21

ha téged ez megnyugtat... :s

georgeba | 2010. március 18. | 23:44:40

Szakura, nem jól tudod ! A kapitalizmus, az ilyen, mindenhol. Aki gazdag, az gazdagabb akar lenni.

ingyenélő | 2010. március 18. | 20:10:48

Kedves Mogyoró! Tán halljon éhen, aki kiszorult a munkaerőpiacról? Ebben a modern világban egyre kevesebb dolgozóra van szükség, erről miért nem beszél senki?
Egyébként hogyan lehet "munkahelyet teremteni"? Nem az igények, a szükségletek jelentkezése keletkeztet valamilyen munkavégzést? Ehhez viszont fizetőképes kereslet kell(ene), ami egyre inkább szűkül.
A szakképzés dolgában, először a pedagógusképzést, illetve magát az oktatást kell hatékonyabbá, korszerűbbé tenni, mert csak így lehet jó szakembereket képezni, akik aztán a fizetőképes kereslet igényeinek megfelelő terméket, szolgáltatást nyújtanak... Vagyis minden mindennel összefügg, a részmegoldások nem sokat érnek.

komszomol | 2010. március 18. | 19:55:55

"medve1942 | 2010. március 18. | 19:05:21"

Na ja! A szocializmusban persze minden embernek volt "egzisztenciája". Csak tilos volt a Molotov koktél. Mára kitört a szabadság, mindenki szabadon felfordulhat.

medve1942 | 2010. március 18. | 19:05:21

"...a még egzisztenciával rendelkező emberek..." - megnyugtató érzés ilyen szuavakat hallani egy közgazdásztól. Legalább akad, aki nemcsak tudja, hanem mondja is. Egy Anti-Oszkár.

Mogyoró | 2010. március 18. | 19:00:42

Fizessék meg az árat, ez rendben van. Aztán, amikor nagyon sokan átépíttetik a fűtésrendszerüket szén, vegyes tüzelésűre, vagy, amire lehetőségük van, akkor meg majd jön a büntetés, ha valakinek füstöl a kéménye, mert szennyezi a levegőt.

Ezzel együtt mindenféle támogatást, a segélyeket is meg kellene szüntetni. Ezeket a bevételeket lehetne munkahelyteremtésre és szakképzésre fordítani.

xanadu | 2010. március 18. | 18:40:40

Igen!
A megoldás (nem csak itt):
1. mindennek (pl: MÁV, BKV) meg kell fizettetni a teljes árát a polgárral.
2. az így felszabaduló pénzt adócsökkentés formájában visszaadni a dolgozónak.

silenthill1 | 2010. március 18. | 17:15:35

A legundorítóbb populista lépés volt a távhő áfát csökkenteni jelen körülmények között. Egy kis szavazatszerzésért (megvannak még azok, akik emiatt szavaztak?) belerúgnak a gazdaságban. A távfűtés ma túlnyomó részt gázból táplálkozik, ami elavult és függést alakít ki a világpiacoktól. Nézzük meg Linköpinget, ahol a város 95%-a ugyan távfűtéses, de biomassza (fa, vágóipari hulladék, szemét) égetéséből nyer energiát. Itthon meg urizálunk az egyre drágább áfával és csökkentjük a bevételeit...

saman | 2010. március 18. | 15:22:06

A blogomban rengeteget foglalkozom azzal, hogy mi a kulturális háttere ennek a kérdésnek.

Egy amerikai politológus csoport (Iversen-ék) általában a kelet európai politikai berendezkedéseket a kirekesztő és versenykorlátozó rendszerek negyedébe sorolják.

Tényleg az van, hogy ez egy Putyin bussines. Amikor jártam a vidéket közösségfejlesztőként akkor találkoztam egy "munkahelyteremtés" témájú lakossági fórumon egy cigány bácsival, akitől az önkormányzat levonja a nyugdíját és csak 3.000 Ft-os ad oda belőle, mert erőszakkal bekötötték hozzá a gázt.

Igaz, hogy nincs villany a házába, igaz, hogy odakint van a budi, de ha hithű magyar polgárok vagyunk, akkor kutya kötelességünk rácsatlakozni a Putyinhálózatra.

Egy pár év múlva meg fizethetjük az önkényesen megszabott árakat.

A magyar politikai elit minden parlamenti tagja egyfolytában ebben a kirekesztő és versenykorlátozó szellemben hoz döntéseket.

A jóléti társadalom magas foglalkoztatottságra és magas minimálbérre épül.

Hol közérdek az, hogy a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia minden ponton ellenáll annak, hogy az a rendszerváltás kori társadalmi szerződés pont életre kelljen? Anno mi ezt akartuk. Ezen kívül demokráciát és nyílt piacot. A kirekesztő és versenykorlátozó rendszer nem az. Iversenék hívták a tanulmányukban úgy ezt a politikai mentalitást, hogy PREDARTOR.

reszvetelidemokracia.blog.hu

héron | 2010. március 18. | 12:46:48

Sajnos minden mindennel összefügg. A Csáki szalmájaként kezelt gazdaság súlyos funkció zavarai csak most jelentkeznek.
A szerző jószándékú, hivatásos adományozó, a világlátása is ilyen. Ez nem kritika, csak kiindulási alap.
Én már attól tüzet okádok, ha a szociális támogatásokat hivatalos jövedelem alapján számolják. Tudható, hogy az ország még dolgozó részének a fele nem vallja be hivatalosan a jövedelme bizonyos részét vagy a teljeset. Így ezt szociális alapként kezelni botorság.
Kérdés az is, ha valaki állandó támogatást kap, azt mi késztetné keményebb teljesítményre vagy egyáltalán munkára? A klasszikus segélyezés mindig eseti volt, egy átmeneti súlyos krizisen segíti át a közösség az egyént. Ennél kéne maradni. Folyamatos krizis esetén más megoldás kell pl. átképzés, közmunka stb.
Az elmaradásokat szintén ne a közösség viselje. Régi polgári demokráciákban (Anglia) a szegényebb negyedekben eleve a közszolgáltatás érmével előre fizetendő. Így nincs gond a kifizetetlen számlákkal, az egyén dönt mire futja, mire költ. De biztos nem pazarol.
Természetesen beszélni kéne arról, hogy az elit mennyire nem járul hozzá a közterhekhez és a bérek mennyire nem fedezik az élethez szükséges költségeket. De mindenkit támogatni sem lehet.
Újra kell gondolni ezt is!

teniszke | 2010. március 18. | 09:27:16

Ez az a rendszer, ami a szélsőmarhákat naggyá teszi Mo-n...

pakesz | 2010. március 18. | 09:26:41

Moderálási alapelvek- komment törölve -

Szakura | 2010. március 18. | 08:05:35

Nem a kapitalizmus ilyen. Csak a magyar. Nálunk a legtöbb munkabér csupán a rezsiköltségre elég, ha enni is akar a munkaerő, netán buta mód gyermeket is vállal, már választania kell, eszik, vagy lakik.

komszomol | 2010. március 18. | 07:54:46

Hiába! Ilyen a kapitalizmus. Aki lemarad, az megdöglik. Ez a kapitalista "demokrácia" törvénye.

Semmiféle támogatás nem alkotmányos alapjog, mindenki nyisson vállalkozást, és legyen milliomos, vagy forduljon fel. Aki "piacgazdaságot" akart, az ne rinyáljon. A szocializmusban nemigen volt ilyen probléma, ha valaki tartozott, levonták a fizetéséből.

Hogyan adják meg és vonják el a támogatások tízmilliárdjait a pillanatnyi érdekek és erőviszonyok függvényében. A szociális gondolkodásnak, a távlatos társadalompolitikai szándékoknak a nyomai sem fedezhetőek fel az elmúlt évek kapkodó intézkedései mögött. Ennek iskolapéldája a lakossági gáz- és távhőtámogatás rendszere. Ahogy néhány éve bevezették, úgy szüntetik meg most.

A gáz 2003-tól folyamatosan és jelentősen növekvő beszerzési ára és a lakosság által fizetendő ára közötti különbséget egyre növekvő gázártámogatással tömték ki. 2006-ban a gáz tényleges árának már csak a 60 százalékát fizette meg közvetlenül a gázfogyasztó lakosság, 40 százalékát támogatásként a központi költségvetés. Ennek terhe évről évre emelkedett, miközben a támogatás egyik forrásául szolgáló bányajáradékból származó bevétel folyamatosan csökkent. 2006-ban a bányajáradékból származó költségvetési bevétel 73 milliárd Ft volt, miközben az általános gázártámogatásra 150 milliárdot fordítottak. A 2007-re vonatkozó előzetes számítások azt mutatták, hogy 200 milliárd Ft-ot kell majd támogatásra fordítani, de a bányajáradékból származó költségvetési bevétel csak 80 milliárd lesz. Ilyen nagyságrendben az általános ártámogatás már finanszírozhatatlan volt. Lényegében ezért szüntették meg 2006–2007 fordulóján az általános ártámogatást, és dolgozták ki helyette a jelenlegi jövedelemfüggő kompenzációs rendszert. Ez a korábbinál célzottabb, igazságosabb volt, csak az alacsonyközepes jövedelműeknek nyújtott támogatást, így 200 milliárd Ft helyett 2007-ben „csupán” 110 milliárd Ft kiadást igényelt. 2008-ra az eljárások és a feltételek szigorításával a támogatási keretet 80 milliárd Ft-ra szorították le, mely további módosításokkal 2009-ben 63 milliárdra csökkent, végül erre az évre már csupán egy 20 milliárd Ft-os keretet állítottak be. 2009 január 1-jétől a támogatás speciális költségvetési forrásaként megjelent az ún. „Robin Hood” adó, vagyis az energiaszolgáltatók adózás utáni nyereségének 8 százaléka. A „Robin Hood” adóra vonatkozó jogszabály viszont 2011. január 1-jén hatályát veszti.

A 2007-es átalakítást követően még a 3 millió 800 ezer háztartásból közel kettőmilliónak jutott gáz- és távhőár-támogatás. Azoknak, akik egyáltalán rendelkeztek ilyen fűtési móddal és kevesebb volt az egy főre jutó jövedelmük, mint az öregségi nyugdíjminimum három és félszerese. A feltételek változása következtében mára az igénybe vevő háztartások száma egymillió közelire csökkent. Ennyi háztartást érint a támogatás 2010 áprilisi megszüntetése.

Mindeközben a gáz- és távhőszolgáltatásba bekapcsolt háztartások körében a hátralékos háztartások száma a 2003. évi 200 ezerről 2009 közepéig 600 ezerre emelkedett! Ez azt jelenti, hogy jelenleg a fogyasztók 15-20 százaléka nem tudja időben kifizetni a szolgáltatást. Több mint 100 ezer háztartás egy évnél is hosszabb ideje tartozik ezeknek a szolgáltatóknak. A gáz- és távhőszolgáltatóknál közvetlenül nyilvántartott hátralékok összege ma már meghaladja a 25 milliárd Ft-ot, az áramszolgáltatókkal együtt ez a kintlevőség 45 milliárd Ft, nem számítva a behajtó cégeknek eladott kintlevőségeket és a hasonló léptékű nem lakossági díjhátralékokat.

Évekkel a gáz- és távhőár-támogatás kapkodó és botrányoktól sem mentes bevezetése előtt, 2004-től már működött a lakhatási rezsiköltségek megfizetését rendszerszerűen segítő, jövedelemfüggő normatív lakásfenntartási támogatás. A lakásfenntartási támogatást a szociális törvényben szabályozott feltételek esetén az önkormányzatok folyósítják, de ennek 90 százalékát a központi költségvetés megtéríti. Ennek hatására a lakásfenntartási támogatáshoz hozzájutó háztartások köre 200 ezerről mára 350 ezer fölé emelkedett, az erre szánt összeg pedig évi 6 milliárd Ft-ról 19 milliárdra nőtt. Ahelyett azonban, hogy ezt a szociális ellátó rendszer részeként, törvényben szabályozott módon működő normatív támogatást igazították volna hozzá a megváltozott körülményekhez, elmulasztoták a lakhatás biztonságát szolgáló eszközök rendszerszerű továbbfejlesztését és maradt az évről évre kiszámíthatatlanul és akciószerűen változó ártámogatás. Ez utóbbira folyamatosan többször annyit költöttek, mint a törvényben szabályozott rendszerre, most pedig kényszerűen „kifuttatják”, és nem lesz helyette semmi, holott a törvényben szabályozott és az európai országokban elfogadott lakásfenntartási támogatás megtartását az IMF sem ellenezte volna.

Rendkívüli felelősség terheli azokat, akik ezeket a döntéseket elmulasztották. A több mint félmillió háztartás több tízmilliárdos közüzemi tartozása folyamatosan kamatozik, növekszik (s ehhez még valutaválság sem kellett). Józan ésszel is belátható, hogy a deficitnek ezt a nagyságrendjét ezek a háztartások még akkor sem lesznek képesek soha ledolgozni, ha valamikor majd talán munkához, keresethez jutnak. Aki elmerészkedik az emberek közé, ezzel a tömeges kilátástalansággal találja szembe magát: mikor lesz munka, kereset, segítség, támogatás, kiszámítható jövő, kalkulálható viszonyok?

Mi lehet erre a helyzetre a megoldás? – teszik fel a kérdést sokan. Ha zseniális közgazdásztársaim huszonöt év után végre megértenék, hogy nincs jól működő piacgazdaság kiegyensúlyozott társadalom nélkül, ha a még egzisztenciával rendelkező emberek is megértenék, hogy nem lesz élhető a környezetük a kiegyenlítő mechanizmusok nélkül, és ha ennek hatására a politikusok is megértenék, hogy a látványpolitizálás helyett csak a felelős és mindenkire ﬁ gyelő építkezés vezethet eredményre – nos, csak akkor remélhetjük, hogy lassan leapadhat a mára feltorlódott belső adósságunk.

A szerző közgazdász-szociológus, a Hálózat Alapítvány elnöke