Vélemény címkék - gyerekvédelem
Révész Sándor | Népszabadság | 2012. május 12. „Szent ég, hová tart ez a világ!” Gyakran szokott a kedves olvasó mostanában olyasmit olvasni, amire így reagál? Ha igen, és attól tartok igen, akkor ajánlom figyelmébe az alábbi történetet.
Matalin Dóra | Népszabadság | 2011. december 23. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2011 első tíz hónapjában 73 153 gyerek született, 3,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Pedig már 2010 is negatív rekordot hozott: a hazai statisztika több mint 150 éves történetében még soha nem vállaltak olyan kevesen gyereket, mint tavaly.
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2011. december 6.Pontosan egy év telt el azóta, hogy Ékes Ilona, a Fidesz képviselője levélben fordult Pintér Sándorhoz, azt kérdezve tőle, hogy mit kíván tenni a gyermekprostitúció ellen.
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2011. június 21.Ferge Zsuzsa európai polgár. Ezt persze eddig is tudtuk róla, de most már hivatalosan is az: az Európai Polgár Díjat idén ő vehette át. A díjazottat unió 27 országának legkiválóbb polgárai közül választják.
Bonifert Mária | Népszabadság | 2011. március 30. A társadalom kettészakadása mindettől függetlenül reális veszély. Aki élt Latin-Amerikában, tudja, milyen következményekkel járhat mindez. Ismeri azt a semmihez sem hasonlítható félelmet, amit a városokat körülölelő nyomornegyedek okoznak.
Ferge Zsuzsa | Népszabadság | 2011. február 20. A gyerekek életesélyei elsődlegesen a szülői házon múlnak. Évtizedek óta tudjuk, hogy a rossz otthoni indulást legjobban egy jó oktatási-nevelési rendszerrel lehet ellensúlyozni. A vita persze azon van, hogy mi a „jó”?
Földes Hilda | Népszabadság | 2011. február 4.A legtöbb kisgyermeknek az első valós közösségi élményt az óvodába kerülés jelenti. A vegyes életkorú és homogén korcsoportok közötti választást hosszas mérlegelés előzheti meg.
Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2010. szeptember 1.Ki igazodik kihez? – ez az igazi kérdés. A szülők és a gyerekek egy állami szolgáltatáshoz, vagy az állam a családokhoz. Ezt kell eldönteni.
Dr. Bíró Endre | Népszabadság | 2010. február 8. Húszéves a Gyermekjogi Egyezmény. Hogy minek erről beszélni? Például: A vak gyereket nem veszik fel az általános iskolába. A legfeljebb 30 napra elrendelhető átmeneti nevelésbe vett gyerek több hónapig, gyakran évekig bizonytalanságban él.
|