Vélemény címkék - klímaváltozás
Kumi Naidoo | Népszabadság | 2012. május 21. Mihez kezdene ön 1738 milliárd dollárral? Ha ebből az összegből biztonságosabb hellyé tehetné a világot, mire költené? A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) becslése szerint az elmúlt évben a világ katonai büdzséje 1738 milliárd dollárra rúgott.
Olajos Péter | Népszabadság | 2010. december 31.Tisztelt Soros György úr! Mint a Cancúnban tárgyaló magyar delegáció vezetője örömmel láttam, hogy Ön is jelen volt és ismét hangsúlyozta a magántőke szerepének fontosságát a klímavédelmi programokban.
Soros György | Népszabadság | 2010. december 20.A cancúni klímakonferenciáról kiadott hivatalos közlemény nem takarhatja el azt a tényt, hogy a kiotói egyezményt, miután 2012-ben lejár, semmi sem követi majd.
Dr. Faragó Tibor | Népszabadság | 2010. december 18.A cél változatlan. El kell érni, hogy 2012 után legyen hatályos globális klímavédelmi nemzetközi megállapodás – minden állam részvételével.
Hargitai Miklós | Népszabadság | 2010. augusztus 13.Ma már nem is az a kérdés, hogy indokolt-e a félelem a világ „elrontásától”, hanem csupán az, hogy éppen mi az aktuális félnivaló.
Balog Károly | Népszabadság | 2010. április 28.Az üvegházhatású gázok (ühg) kibocsátásának radikális csökkentése az egyetlen lehetőség az egyre gyorsuló éghajlatváltozás lassítására, esetleg mérséklésére.
Balog Károly | Népszabadság | 2010. április 9.Kis hazánkban sok követője lehet politikusok és „szakértők” körében Vaclav Klaus cseh köztársasági elnöknek, aki mindmáig tagadja az éghajlatváltozás tényét.
Hegyi Gyula | Népszabadság | 2010. március 3. Az élhető környezetért, a fenntartható jövőért alapvetően háromféle eszközzel szokás küzdeni. Szóval, tettel és áldozatot is kívánó lemondással. A háromféle eszköz használatának gyakorisága nagyjából kilencven-, kilenc- és egyszázalékos.
Hargitai Miklós | Népszabadság | 2010. február 22.Ma nem az eredeti klímatörvényről, hanem annak módosított változatáról szavaznak a képviselők, azaz nem 40, hanem csak 20 százalékkal kellene mérsékelni a levegőbe kerülő szén-dioxid mennyiségét, ami valójában jelentős szennyezésnövekedést jelentene.
lord | NOL | 2010. január 4. Mára az emberiség igazi problémáját a globális felmelegedés jelenti. A veszélyt elsősorban a zöld mozgalmak résztvevői ismerték fel először, napjainkban egyre inkább már a politikusaink és állami vezetőink is. Már csak egy probléma van: a tőke nem kívánja felismerni.
Jávor Benedek | Népszabadság | 2009. december 30.A koppenhágai klímacsúcs a jobbára a provinciális politikai tékvandóval elfoglalt magyar közéleti szereplők figyelmét is ráirányította a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének és a fosszilisenergia-hordozók kiváltásának sorsdöntő kérdésére.
Tamás Gábor | Népszabadság | 2009. december 21.A „világ vezetői” egyelőre nem mentik meg a Földünket. Persze, konferencia volt Koppenhágában, nem akciófilm, az utolsó pillanatokban bekövetkező hősies csodatétellel.
Friss Róbert | NOL | 2009. december 21. „Egyedül nem megy!, Kötéltáncot járunk!, Csak egy angyal segíthet!” – érzelmi kitörésekben nem volt hiány a koppenhágai Bella Centerben, az ENSZ klímakonferenciájának szombatra „kitolt” zárónapján. Hiába.
Hargitai Miklós | Népszabadság | 2009. december 18.Bár sem a pénznek, sem a szén-dioxidnak nincs szaga, azt még Budapestről is érezni, hogy ez a klímacsúcssztori nem egészen úgy van, ahogyan azt nekünk előadják.
Connie Hedergaard | Népszabadság | 2009. december 7. Vannak a történelemben pillanatok, amikor az emberiség választhat: melyik úton megy tovább. Ilyen pillanat a ma kezdődő koppenhágai klímakonferencia, az ún. COP15 (a Részes Felek 15. Konferenciája).
Hargitai Miklós | Népszabadság | 2009. november 19.A legfejlettebb országok készülnek maguknak derogációt adni az egyik legsúlyosabb környezetvédelmi probléma, a globális felmelegedés ügyében.
Dr. Szili Katalin | Népszabadság | 2009. június 19. A klímapolitika nem lehet többé a szociáldemokraták és a zöldek ügye, konszenzusos témává kell azt emelni. Szili Katalin írása
Balog Károly | Népszabadság | 2009. május 5. Ha az emberi tevékenységek okozta szén-dioxid-kibocsátás oly mértékben nőne, mint 2007-ben, a 2,0-2,4 °C-os átlagos globális hőmérséklet-emelkedésre már 7 éven belül sor kerülne.
|