Vélemény címkék - március 15

Polak, Wegier...

A szerk. | Népszabadság | 2012. március 17.

Ameddig a szem ellát, lengyel zászlók. Már a tévéhíradók március 15-i beszámolóiban. A szűk Múzeum-kertben még hagyján, de a Kossuth téri nagy tömeget látva azért árulkodó ez az optikai elfogultság.

Friss Róbert: Abszurd

Friss Róbert | Népszabadság | 2012. március 16.

Nincs annál szebb, mint március 15. napfényes reggelén a kávéból felpillantva látni, amint a tudományban kissé megtört államfő, dr. Schmitt engedélyt ad a felvonásra.

Miklós Gábor: Vendégszereplők

Miklós Gábor | Népszabadság | 2012. március 14.

A március 15-én Budapestre érkező lengyel barátságvonat utasai nem a magyarokat szeretik, nem a közös hősöket, hagyományokat, rokonszenveket. Ők Orbánba szerelmesek. Ezt mondta lapunknak egy lengyel író, aki magyar és lengyel is, és szereti mind a két országot. Orbán Viktort nem annyira.

Tamás Ervin: Mi van?

Tamás Ervin | Népszabadság | 2012. február 2.

Vártam, történik valami. De néhány politikusi panaszon, cikken kívül csak a Milla vette föl a kesztyűt.

TGM: Ez volt a rend ezer évig

Tamás Gáspár Miklós | Népszabadság | 2011. március 19.

A magyar állam vezetője arról beszélt (beszélt? ordított!) a Nemzeti Múzeum lépcsein, fizetett tapsoncok meghitt gyűrűjében, hogy az ország megújul. Ez sajnos nem igaz. Az ország hanyatlik.

Nagy N. Péter: Mindnyájunknak

Nagy N. Péter | Népszabadság | 2011. március 14.

Ára, veszélye van az egységnek. 1848-ban is volt, 1956-ban is. Csökkenti a veszélyérzetet, álmokba ringat („’56-ban mintha mindenki szerelmes lett volna mindenkibe”), amelyekbe ezrek halhatnak bele (sőt, a március 15-i forradalmat követő másfél évben százezer ember), de mégis, nagyon hiányzik.

Nagy N. Péter: A nagy fa mosolya

Nagy N. Péter | Népszabadság | 2010. március 16.

Ha én nagy fa volnék, tegnap azért nem remegtem volna meg. A fejszéket ugyanis csak egymásba vagdosták a Pesten és Budán szónoklók.

Gerő András: A történet ereje

Gerő András | Népszabadság | 2010. március 15.

Megítélésem szerint tehát a polgári alkotmányosság magyar története a különféle, önmagukban is erős tartalmak egymás hatását felerősítő erejével indult. A tartalmak azóta is élnek, politikai kultúránk szerves részei.