Vélemény címkék - magyar gárda
A szerk. | Népszabadság | 2012. május 7.„Orbán azzal büszkélkedik, hogy felszámolták a paramilitáris szervezeteket. Örömmel látom, ez mégsem sikerült” – Gyüre Csabát az Index tudósítása idézte, a jobbikos országgyűlési képviselő szombaton Berzéken örült a fekete-fehér viseletben, zárt alakzatban álló Magyar Gárdának, illetve a „Magyar Nemzeti Gárda” és az „Őrsereg” terepszínű egyenruhás alakulatainak.
Czene Gábor | Népszabadság | 2011. július 19. A Jobbik látszólag a semmiből építkezve aratott sikert. De ez nincs így. A tavaly őszi eredményekből az is kiderül, hogy Gyöngyöspatán – Juhász Oszkár leszereplése ellenére – már korábban létezett egy népes szélsőjobbos szavazóréteg.
Doros Judit | Népszabadság | 2011. április 29.Előbb csak kosztot és kvártélyt, nem sokkal később jelképes összegért, néhány száz forintért már több ezer négyzetméteres telket kapott a Véderő ideiglenes parancsnoka Gyöngyöspatán.
Debreczeni József | Népszabadság | 2011. április 11. A Jobbik gárdája változó nevek és jelmezek révén packázik a törvénnyel, a nagy hatalmú kormányfő pedig két pofon helyett illedelmes válaszokat ad a parlamentben az őt gárdista mellényben kérdező pártelnöknek.
Czene Gábor | Népszabadság | 2011. március 16.A szélsőjobb azonnal benyomul a jogállam által védtelenül hagyott területekre. Most Gyöngyöspatán teszi. A következő állomás Hajdúhadház lesz.
Kádár András | Népszabadság | 2010. május 13. A magyar Országgyűlés három másik pártjának kell kitalálnia, milyen gesztusokkal fejezheti ki, hogy a mások szabadságát és jogait sértő tevékenysége miatt feloszlatott mozgalom tovább éltetését elfogadhatatlannak tartják.
Aczél Endre | Népszabadság | 2010. április 27.Úgy vettem ki, szinte mindenki biztos fogadást kötne arra, hogy Orbán Viktor kormánya sebesen érvényt szerez a jognak és a törvénynek, s a „gárda” el fog tűnni Magyarország életéből. - írja Aczél Endre
Friss Róbert | NOL | 2010. április 7.Hiába vette le a botrány hatására az egyenruhát – szívében megmaradva örök gárdistának –, már akkor elszúrta a dolgot, amikor a gárda környékére keveredett, és elhitte: ezzel valami értelmes dolgot tesz.
Révész Sándor | Népszabadság | 2010. március 25.A rendőri bizonytalanság ellen kétféle orvosság van: a hatalmi önkény és a következetes normatartás. A rendőrség testületi érdekeinek az első sokkal inkább megfelel, a polgárnak, a törvényességnek, a közbiztonságnak viszont a második a jobb,
fsp | NOL | 2009. december 17.A legutóbbi időkig gárdista ruhában is következmények nélkül lehetett masírozni, mert csupán a mozgalom volt betiltva, a sokakban félelmet és undort keltő viselet nem. Most már ez is törvénytelen, bár Vonáékat ez sem érdekli.
Nagy N. Péter | NOL | 2009. december 16.Ha minden erkölcsi alap összeomlik, jöhet a Gárda, akár a régi is, ha elég erővel teszi, akkor minden ügyben az erősebbnek van igaza, és kész.
onagyz | NOL | 2009. november 27.Forradalomról ma szó sem lehet, így félelem nélkül beszélhetünk róla. De bámulhatunk is a Harmadik Köztársaság polgáraként, ahogy Szabó Albert, Budaházy, majd a Gárda küzd a rendőrállammal.
Hmmmm | NOL | 2009. november 22.Ma már világosan érthető és látható, hogy a szólás és véleményszabadság köntösébe bújva gyűlöletbeszédekkel, rasszizmussal képviselői mandátumokhoz is lehet jutni. Ebben a köntösben a másokkal szembeni fizikai erőszak is szabadságharcnak minősül.
parittya | NOL | 2009. november 21.A bolha köhög. A csendőrök itt vannak a kertek alatt. Hirdetik, ha csúnyán néz a cigány, akkor jogom van összeverni és összerugdosni.
Népszabadság | 2009. november 21.Ha ilyen "profi" védelmet kap a szélsőjobboldal a törvénysértéseihez, akkor nem csoda, ha egyre szemérmetlenebbül lép fel. olvasói levél
Hmmmm | NOL | 2009. november 19.A megoldás egyszerű: sem formaruhában, sem anélkül nem kell alakzatban fölvonulni, főképpen nem romák lakta helyeken, és nem kell rájuk sértő megjegyzéseket tenni. Ellenkező esetben a provokáció eléri célját, a cigányok erőszakot alkalmaznak majd.
fsp | NOL | 2009. november 19. Lehet kicsit terhesnek lenni? Félig, háromnegyedig? Húszszázalékosan igen, nyolcvan százalékig nem?
Kicsit törvénytisztelőnek, kicsit bűnözőnek? Kicsit gárdistának, kicsit pedig nem annak?
NOL | 2009. november 18."Ha egy rendőrt visszavonnak egy településről, akkor két gárdistát küldünk helyette. Ha egy busznyi rendőrt vonnak ki, akkor két busznyi gárdistát küldünk. - Világos beszéd! A Gárda átvenné a rendőri munkát." Bloggerek a sajóbábonyi eseményekről.
ethnografus | NOL | 2009. november 17. Hogy éppen a Jobbik – amelynek ideológiájában központi szerepet foglal el az erőszak – emlékezik meg az erőszak áldozatairól, már önmagában is botrány, vagy elvetemült uszítás. De hogy még a Héjjas század zászlóját is itt szentelik fel... Héjjas Iván ugyanis a Tanácsköztársaság leverését követő fehérterror egyik leghírhedtebb figurája volt
IZSAK | NOL | 2009. október 28."...a becsület, a tiszta hazaszeretet lelki indíttatásából dolgozó erős, elszánt fiatal kezek munkája még képes megőrizni az utókornak, ezáltal is tisztelegve és tiszteletét téve az alattuk nyugvó, a Feltámadásig tartó örök álmukat alvó hősök előtt..."
|