Vélemény címkék - roma
Felcsuti Péter, Molnár György, Ujlaky András | Népszabadság | 2012. április 19. Abban a reményben, hogy a párbeszéd folytatódhat velük, sőt talán kiszélesedhet, arra vállalkozunk, hogy négy témával, amelyek mindegyike kardinális a romaintegráció sikere szempontjából, tudásunkhoz mérten konkrétan foglalkozzunk.
Setét Jenő | Népszabadság | 2012. március 21. Nem tartozol közénk, Forgács István! Nem tartozol közénk, mert olyan politikai tételeket fogalmazol meg, amelyek hazugok és felületesek, amelyekkel a legegyszerűbb politikai, társadalmi előítéleteket erősíted meg és tartod életben.
N. Kósa Judit | Népszabadság | 2012. február 20.A kétkulacsos és kikacsintó kormányzati propaganda is csak erősíti a magyar társadalomban hetven százalékban jelen lévő cigányellenességet.
Tóth Ákos | NOL | 2012. február 3.Mohácsi Viktória cigány jogvédő, egykori szabaddemokrata politikus Kanadába ment. Föladta.
Czene Gábor | Népszabadság | 2012. január 27.A külföldi sajtó hősként ünnepelte a 38 éves magyar zenészt, aki saját életét feláldozva mentette másokét. Közben a hazai sajtó egy része sután keresgélte a szavakat. Magyar? Persze. De… Szégyenlős zavarban, szinte pironkodva jelent meg neve és foglalkozása mellett a jelző: „cigány”.
Romano Rácz Sándor | Népszabadság | 2011. október 6. Reggeli készülődés közben általában fél füllel a Ma reggel műsorára figyelek. Egy idő után feltűnt, hogy ha bármely jobbikos politikus kerül a kérdező célkeresztjébe, a kérdés tartalmától függetlenül mindig elhangzik ez a szó: cigánybűnözés. Mindenről az jut az eszükbe.
Czene Gábor | Népszabadság | 2011. szeptember 7.Amerikai ügyvivőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki meglepődjön a Magyarországon tapasztalt megosztottságon. Mi erre szocializálódtunk.
Révész Sándor | Népszabadság | 2011. augusztus 27.„A roma lányok már kamaszkorban elkezdenek szülni.” Ez egy egyszerű és életszerű állítás, ami nem igaz.
Ónody-Molnár Dóra | NOL | 2011. augusztus 24.Rasszista indítékból elkövetett bűncselekmény miatt ma Magyarországon kizárólag romák vannak börtönben.
Tóth Ákos | Népszabadság | 2011. július 29.Még tiszta szerencse, hogy a Fidesz főideológusa, Lánczi András, ahogy lapunknak is mondta, nem akarja bagatellizálni a nyomort, „de Magyarország mégsem a harmadik világ.
Révész Sándor | Népszabadság | 2011. június 27.Aki azt képzeli, hogy érvényesíteni tudja a normális társadalom szabályait azok körében, akiket brutálisan kirekeszt a normális társadalom iskolájából, szolgáltatásaiból, jogaiból és a munka törvénykönyvéből, az közveszélyes fantaszta.
Tóth Ákos | Népszabadság | 2011. június 9. Mindannyian Pintér Sándor kezében vagyunk, mondta Orbán Viktor Kötcsén. Ezzel arra utalt, hogy ideje újraépíteni a kormányzásuk alatt szétvert, valóban rosszul működő közmunkarendszert, s a feladat megoldását Pintér Sándor belügyminiszterre bízza.
Hell István | Népszabadság | 2011. május 16.Ha békében és szabadon, a családoddal akarsz élni, nem szeretnél börtönbe kerülni, akkor nem szabad lopnod, embert ölnöd, és egyáltalán: mindig jogkövető, becsületes ember módjára kell viselkedned. És még egy dologra nagyon ügyelj: lehetőleg ne légy cigány.
Hell István | Népszabadság | 2011. május 6. Zámoly 2. címmel Bayer Zsolt írta meg Széles Gábor politikus gyáriparos, fideszes oligarcha lapjának álláspontját – Gyöngyöspatáról. Ez egy – ahogy ők nevezik lapjukat és világnézetüket –„nemzeti” álláspont. Mitől nemzeti?
Bod Tamás | Népszabadság | 2011. május 2.Ahogy az antiszemitizmushoz nincs szükség zsidókra, úgy a „cigánybűnözéshez” sem romákra – talán ez volt a legfőbb tanulsága az április 20-i magyarbánhegyesi „erőszakellenes” jobbikos tüntetésnek.
Tamás Ervin | Népszabadság | 2011. május 2.Nem a romák helyzete vált éppen most tarthatatlanná, hanem a környezet hozzájuk mérhető leszakadása, kilátástalansága, neurózisa veri ki egyre több helyen a biztosítékot.
Doros Judit | Népszabadság | 2011. április 29.Előbb csak kosztot és kvártélyt, nem sokkal később jelképes összegért, néhány száz forintért már több ezer négyzetméteres telket kapott a Véderő ideiglenes parancsnoka Gyöngyöspatán.
A szerk. | Népszabadság | 2011. április 23.Mindenki, aki a Fidesz és a kormány részéről megszólalt, a legalábbvaló módon meghamisította a valóságot.
Romano Rácz Sándor | Népszabadság | 2011. április 20.Az önök megveszekedett zsidó- és cigányellenessége nem ismer korlátokat. A legutóbbi napok eseményei mutatják, úgy gondolják, hogy még az írott törvények sem állhatnak az útjukba.
Vona Gábor | Népszabadság | 2011. április 20.A Jobbik elnökének válasza Romano Rácz Sándor neki címzett, a cigány helyzetét elemző írására.
|