Vélemény címkék - sólyom lászló
Révész Sándor | Népszabadság | 2012. április 12. Ahol viszont olyan fogalmazvánnyal ütik ki az alkotmányt, mely a díszpintyből fészekrabló kakukkot csinál, aki a pártjának nem tetsző kormányt bármikor kilökheti a kormányfészekből, melybe a nép beleszavazta, ott már a demokrácia határain kívül állunk. S akkor már mindegy, hogy az elnök a Senki vagy az elnök az Isten.
Hargitai Miklós | Népszabadság | 2012. április 4.A konzervatív államfői casting során meghökkentő módon eddig nem bukkant fel annak az embernek a neve, akit anno maga Orbán Viktor nevezett „a Fidesz és az emberek jelöltjének”.
Tóth Ákos | NOL | 2012. január 5.A Heti Válasz és Stumpf András nem adja Sólyom Lászlót – tartsa hát meg azt, amit megértett belőle.
Friss Róbert | Népszabadság | 2011. augusztus 3.Sólyom a függönyrésen kitekintve azóta is egyetlen ügyet lát maga előtt: az alkotmány és az alkotmányosság védelmét. Nem is fért bele a „nemzeti együttműködés rendszerébe”.
Aczél Endre | NOL | 2010. november 18.Sólyom szerint nincs szükség új alkotmányra. Orbán Viktor szerint viszont van. A miniszterelnök már jóval megválasztása előtt kinyilvánította, hogy a köztársaság alkotmánya „nem szerethető”, amiképp nem volt szerethető Sólyom sem.
Tóth Ákos | Népszabadság | 2010. október 31. A vége... Talán azon a ponton jön el, amikor lesz valaki, aki egy pillanatra levegőt vesz és félreáll gondolkodni – a kormányoldalon is.
Nagy N. Péter | NOL | 2010. augusztus 5.Mély részvét mellett kísérik ma első útjára az új államfőt mindazok, akik egyben búcsúznak a III. Köztársaság egyik alapintézményétől.
Nagy N. Péter | Népszabadság | 2010. augusztus 3.Megvárja, hogy az inkább fék, mint motor államfő elstartol, landol a másik, s így teljessé válik a jogörvényt kavaró gépezet.
Solymosi Frigyes | Népszabadság | 2010. június 23. Itt lenne a jó alkalom, hogy az áprilisban nagy győzelmet aratott párt megtudakolja az „emberektől”, hogy a következő öt esztendőben kit szeretnének látni a legmagasabb hazai közjogi méltóság székében: ki legyen a köztársasági elnök? Ehhez nem kellene drága népszavazást kezdeményezni, elég lenne egy széles körű közvélemény-kutatás, a civil szervezetek széles körű vitája is.
Miklós Gábor | Népszabadság | 2010. június 23.A párhuzamos életrajzok szerzője, Plutarkhosz arra törekedett, hogy a hősök életének egybevetésével az egyes népek karakterére is rámutasson.
Révész Sándor | Népszabadság | 2010. június 11.A következetes elvtelenségből előbb-utóbb elv lesz. A köztársasági elnök-választás esetében most lett az. A mi alkotmányunk szelleme és logikája szerint az államfői pozíció nem a többség zsákmánya.
fsp | NOL | 2010. május 5.Nem teljesen szokatlan, hogy a köztársaság első emberével a médián keresztül közlik, hogy nincs rá szükség a továbbiakban - jobb banánköztársaságokban, távoli diktatúrákban úgyszólván mindennapos az ilyesmi.
Révész Sándor | Népszabadság | 2010. május 5.Arra készültem, hogy csatlakozom a Sólyom László újraválasztására irányuló kezdeményezéshez. Ám hiába értek egyet a petíció céljával, a szövege elfogadhatatlan.
Nagy N. Péter | NOL | 2010. január 3.Szükségtelenül volt elfogult az államfő újévi ünnepi beszéde a baloldallal, illetve a kormányt támogató politikai erőkkel szemben.
fsp | NOL | 2010. január 2.A Magyar Köztársaság, valamint a Világegyetem Legeslegfüggetlenebb Köztársasági elnöke elmondta újévi üdvözlő beszédét. S bár az államfő mondatai ezúttal is korszakosak, valamint a tőle megszokott módon emelkedettek és felemelők voltak, félő, hogy vannak e honnak olyan polgárai, akik még nem képesek megérteni Sólyom László alig kódolt üzeneteit.
koczianpeter | NOL | 2010. január 2.Az elnök beszéde alapján kicsit elfáradtnak tűnt. Olyannak, akinek távozása nem hagy majd űrt, mert vagy kifulladt, vagy pártossá vált.
Halmai Gábor | Népszabadság | 2009. december 31.A köztársasági elnök december 22-én (vissza)élve az alkotmányban biztosított jogával, nem írta alá a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt és még négy, ugyancsak a Ptk.-val összefüggő másikat.
fsp | NOL | 2009. december 19. Dühös a mi köztársasági elnökünk, mert azt gondolja, hogy becsapták a boltban. Nem most lett ideges a Legfőbb Vásárló, szegény már évek óta egyfolytában majd megpukkad a méregtől.
Révész Sándor | Népszabadság | 2009. december 9.Aki a politikai életet a bűnösök és a bűnüldözők meccsének láttatja, az nem üldözi, hanem pártolja a korrupciót. ÁLLÁSPONT
fsp | NOL | 2009. október 28. Megfelelő jelzőt kellene találni köztársasági elnökünkre, nehogy - jobb híján - Szanyi Tibor vagy Gerő András szóhasználata maradjon meg a nemzet emlékezetében. A magam részéről bátornak és karakánnak gondolnám Sólyom Lászlót.
|