Hittük volna szeptember 15-én, amikor csődbe ment New Yorkban a Lehman Brothers, hogy ennek következtében bő két hónap múlva egyetlen nap alatt több mint háromezer ember veszti el az állását Magyarországon? Sőt, hogy ehhez nekünk lesz bármi közünk is? Hol vagyunk már a tornádó oldalszelétől! A válság sűrűje ömlik a nyakunkba. Lehet, hogy közvetetten, de letaglózóan.

Az igazi világválság - természetéből fakadóan - nem fékezhető meg. Addig tombol, amíg a kiváltó okai elmúlnak. Ez nem jelenti azt, hogy hatásai nem tompíthatók és az okozott károk nem enyhíthetők. De ehhez tudnunk kell, hogy a lehetőségeink mire elegendőek. Arra például igen, hogy az első lökéshullámot, a pénzpiac totális bizalmi válságából fakadó forint- és államadósság-krízist kivédjük. Külső segítséggel és belső áldozatokkal.

A második hullám most tör ránk, és ez olyan, ami elől nem ugorhatunk el, maximum, ha végigönt rajtunk, akkor mihamarabb hozzáfoghatunk a kárenyhítéshez. A válság ős oka, a csak papíron létező és növekvő vagyonokra épülő fogyasztás hirtelen eltűnése ugyanis azokat az iparágakat érinti a legkorábban és legsúlyosabban, amelyek a rendszerváltás óta a térségünk országainak a gazdasági motorjává váltak. A miénkké is. Azok a cégek építették itt a legnagyobb gyárakat, amelyek termékeiről mondanak le a leghamarabb az emberek, ha baj van.

Közép-Európa az elmúlt másfél évtizedben nagyobbacska Detroittá vált a világ autóipari térképén. Ez mindaddig öröm, amíg dübörög a járműpiac, de ha hirtelen esnek az eladások, akkor a gazdaság túl nagy részére tör rá a kirúgási hullám. A magyar gazdaság a szó szoros értelmében a motorjától függ: ha az köhögni kezd, nincs, ami rövid időn belül a helyére lépjen.

A "mi autónknak" mindenki örült, és volt is rá oka. Arrafelé fejlődtünk, ahová sodort a világ, és nagyon kevéssé voltunk abban a helyzetben, hogy egy egészségesebb gazdaságszerkezet érdekében lemondjunk a kínálkozó autóipari beruházásokról. És most mondjuk meg őszintén: ha a Mercedes megkérdezné, kérjük-e még a kecskeméti gyárat, akkor aligha mernénk-akarnánk nemet mondani. Sokkal egyszerűbb, mint kitalálni és végigvinni valami mást. Vagy legalább valami mást is.

Az első lökéshullámmal szemben a második már nemcsak bennünket teper a földre, hanem alighanem a szomszédjainkat is. Most senkinek sem könnyű "autóipari nagyhatalomnak" lenni. Pláne, ha csak az - és semmi más. És annak is csak gondolja magát.

Mertünk nagyot álmodni. Csak ez az ébredés, ezt tudnánk feledni. Nem baj, csak egészség legyen - mondta mindig nagymamám, és nevettem rajta. Most valahogy nem vicces, sőt: mélységesen átélhető élettapasztalat. Mert a harmadik lökéshullám engem is földre teperhet.